Hajdú Péter pert nyert Kárász Róbert és Batiz András ellen

nlc | 2016. Február 04.
Hajdú Péternek nemhogy a 3 millió forintot nem kell kifizetnie Kárász Róbert és Batiz András cégének, de még a 600 ezer forintos perköltség sem őt terheli.

A Mokka műsorvezetője és a volt kormányszóvivő kártérítés gyanánt 3 millió forintot követelt Hajdú Pétertől, mivel szerintük évekkel ezelőtt ők – pontosabban produkciós cégük, az Andromédia Kft. – segítettek abban, hogy a showman Frizbi című műsora az ATV-ről a TV2-höz kerüljön. Ezt Hajdú Péter vitatta, és nem volt hajlandó kifizetni nekik a követelt összeget, mivel 2010-ben végül Kárász Róbert és Batiz András nélkül kötött szerződést, a TV2 akkori programigazgatójával állt tárgyalásban, és közvetítő nélkül meg is állapodtak egymással.

Hajdú Péter elismerte, valóban fektettek energiát abba, hogy a TV2-höz kerüljön az akkor már országosan is ismert műsor, ezért felajánlott 1 millió forintot Kárászéknak, akik ezt az összeget visszautasították. A nem jogerős ítélet szerint Hajdúnak egy fillért sem kell fizetni nekik, sőt immár a 600 ezer forintos perköltség is őket terheli – írja a Blikk.

“Ügyvédeinkkel konzultálva fogjuk eldönteni, hogy tovább küzdünk-e az igazunkért. Olyan érzésem van, mintha annak az árát fizetném most meg, hogy Hajdú Pétert ismertté tettem” – fogalmazott Batiz András.

A biztonságra mindig ügyelő Hajdú Péter viszont elégedettségének adott hangot az ítélet kihirdetése után.  “Örülök a bíróság döntésének, amelyben lesöpörték az asztalról a Batiz–Kárász páros nevetséges követelését. Társaságuknak több éve nincs bevétele, csupán egy tevékenységet folytattak, s ez nem más, mint a velem való pereskedés. Kíváncsi vagyok, hogy a bíróság által megítélt perköltséget a kiürített cégükből hogyan fizetik majd ki” – nyilatkozta a lapnak a műsorvezető.

Exit mobile version