Betegsége miatt nem térhet vissza Csűrös Karola

nlc | 2016. Április 07.
Csűrös Karola állapota nem javult olyan mértékben, hogy holnap színpadra állhasson, a színésznő reméli, hogy a jövő havi előadásokon már ott tud lenni.

 

Csűrös Karola hetek óta küzd lábsérülésével, így nem térhet vissza péntek este a színpadra – írja a Bors. Csűrös Karolának még január végén kezdett el fájni a lába, majd kiderült, bokaszalag-szakadást szenvedett, emiatt az orvosok úgynevezett bandázs viselésére és szigorú ágynyugalomra ítélték. Hat hétig kellett viselnie a rögzítőt, a kényszerpihenő ideje azonban már bőven lejárt, mégsem Csűrös Karola lép holnap este színpadra. A Madách Színház műsortájékoztatója szerint öt egymást követő napon is játsszák a darabot, de minden alkalommal Bajza Viktória helyettesíti a Szomszédok egykori Etusát, Csűrös Karolát.

“Sajnos igaz a hír, egyelőre nem állhatok színpadra. A bandázst már nem viselem, de még fáj a lábam, és sokszor be is dagad. A darabban pedig lépcsőzni is kell, amit még nem tudok. Egyelőre sétálgatok. Nagyon remélem, hogy májusban már játszhatok” – mondta a napilapnak Csűrös Karola.

 

Exit mobile version