25 év után válik Fehér Anna

nlc | 2016. Április 08.
A Bors információi szerint Fehér Anna és párja már több mint egy éve külön élnek. A színésznő nehezen mondta ki, hogy vége.

Fehér Anna 20 év után lett menyasszony és 53 évesen édesanya. A színésznő nehezen fogadta el, hogy vége, de a Bors információi szerint párjával már több mint egy éve nem élnek együtt.

“Nyilván nem a válás volt a cél. Anna 53 éves lett, amikor megszületett kisfiuk, Barnabás. Embert próbáló volt a küzdelem, ahogy megharcoltak a babáért. Ez óriási boldogság, de úgy látszik, mégis maradtak soha nem gyógyuló sebek is bennük. Szerették volna együtt felnevelni a kisfiút, megmenti a házasságukat, ezért szakember segítségét kérték, de ez sem vezetett eredményre” – mondta egy neve elhallgatását kérős személy. A kisfiától rengeteget tanuló Fehér Anna nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

Exit mobile version