Ördög Nóra mellett Nánási Mici is részt vett a Kismenők élő show-ján

nlc | 2016. Május 09.
Ezúttal Nánási Mici is a helyszínről követte végig Ördög Nóra munkáját. A kislány a Kismenők stúdiójába látogatott.

Remekül sikerült a Kismenők első élő show-ja. Bizonyára így gondolja ezt Nánási Mici is, aki nézőként kísérte el édesanyját a stúdióba.

Nánási Mici már profi stúdiólátogató, hiszen a Rising Star alatt is be-bekukucskált a kulisszák mögé a próbák alatt. De ezúttal az élő show varázsát is megtapasztalhatta. Amíg Ördög Nóra a műsort vezette, ő édesapjával követte az eseményeket a nézőtérről. Persze nem volt könnyű rávenni, hogy távol maradjon az anyukájától, Nánási Pál alig tudta visszatartani, amikor Ördög Nóra után akart szaladni a színpadra, aki persze amikor tehette,  lejött a színpadról, hogy az ölébe kapta Micit – írja a Bors.

Exit mobile version