Ma végre visszatér Kiss Ramóna

nlc | 2016. Június 10.
Kiss Ramóna karaktere, Szentmihályi Zsófi végre visszatér a Barátok köztbe. Emellett a színésznő élete egyik nagy kihívására készül.

 Kiss Ramóna két hónap szünet után tér vissza a képernyőre. “Az én döntésem volt, hogy egy időre szeretnék magammal foglalkozni, s szerencsére a sorozat producerei megértőek voltak, támogattak emlékezett vissza a színésznő.Két hónapig Amerikában, Miamiban voltam, ahová nyelvtanulás céljából mentem. Szuper volt az iskola, minden képzeletemet felülmúlta! Valójában már előtte is jól beszéltem angolul, de szerettem volna a tökéletes kiejtést is elsajátítani. Imádtam Miamit, de nem tudnék ott élni, igazi lokálpatrióta vagyok, szükségem van a családomra és a barátaimra.”

 “Sokan kérdezik, hogy ennyi idő múltán milyen újra visszatérni, de tizennégy év után pár hónap szünet meg se kottyan. Mintha semmi nem történt volna. Továbbá amíg nem voltam a stábbal, az alatt is folyamatosan kommunikáltunk, leginkább Nyári Diával, de persze a többiekkel is váltottunk pár szót” – mesélte a Blikknek Kiss Ramóna, aki Szentmihályi Zsófiról is elárult néhány dolgot. “Örülök, hogy újra láthatnak a sorozatban, és végre kiderül a nézők számára, hogy mi történt Zsófival valójában. Annyit mondhatok, nagyon érdekes történet. Nagyon izgalmas, már-már akciójeleneteket kaptam, amelyeket imádtam” – mondta, és arról is beszélt, hogy a sorozat mellett a színházba is visszatér majd, és nyáron is játszik, sőt egy nagy titokról is szót ejtett. “Rengeteg szabadtéri színpadon lépünk majd fel, és lesz egy szupertitkos munka, amelyről még nem beszélhetek. Annyit mondhatok, hogy talán életem egyik legnagyobb kihívása lesz” – magyarázta a bikiniben is szexi Kiss Ramóna.

 

Exit mobile version