Ők lesznek a Star Academy zsűritagjai

nlc | 2016. Augusztus 04.
Tavasz óta tudjuk, hogy a TV2 ősszel új tehetségkutatót indít, később kiderült, hogy Majka és Ördög Nóra vezetik majd az adásfolyamot. A két műsorvezető most leplezte a Star Academy ítészeit.

Május közepén kiderült, hogy szeptembertől Ördög Nóra és Majka vezetésével indul útjára a TV2 új tehetségkutatója, a Star Academy. A két műsorvezető rutinból képes lesz levezényelni a show-t, eleve összeszokott párosról van szó, akik kipróbálták már egymást a Rising Starban.

2014/2015 telén már együtt dolgoztak a Rising Starban

Az új műsorról a TV2 programigazgatója, Ökrös Gergely májusban így nyilatkozott: “A Star Academy jelentősége abban rejlik, hogy azon túl, hogy tehetségeket keresünk, olyan felkészülési lehetőséget is kapnak a fiatalok, ami stabil alapot jelent a karrierjük elindításában. Heteken keresztül pontos órarend szerint, profi tanárok készítik fel őket, hogy minél jobban kibontakoztathassák a tehetségüket. Ráadásul a nézők sem maradnak le semmilyen részletről, hétköznap esténként a napi összefoglalókban követhetik kedvenceiket, az élő show-kban pedig a zsűrivel együtt dönthetnek az énekesek sorsáról. Egy ilyen nagyszabású műsorhoz pedig egy igazán profi műsorvezető-páros illik, így a Rising Star után Ördög Nóra és Majoros Péter Majka újra együtt áll majd a kamerák elé.”

Az egyedüli kérdés az volt, hogy kik lesznek a tehetségkutató zsűritagjai, de Majka és Ördög Nóra ma a Facebookon tisztázták a rejtélyt, és kiderült, hogy Pásztor Anna, Király Viktor, Vastag Csaba és Keresztes Ildikó lesznek az ítészek.

Így nézett ki az élő bejelentkezés

A műsor augusztus 27-én indul, a műsorvezetők szerint a Star Academy egyszerre lesz reality és tehetségkutató.

 

Exit mobile version