Stohl András lánya veheti át Tatár Csilla helyét

nlc | 2016. Augusztus 05.
Vendég-műsorvezetőként tehetségesnek bizonyult, ezért Stohl Luca veheti át Tatár Csillától az Én vagyok itt című műsort.

Úgy tűnik, Tatár Csilla már nem tér vissza a Petőfi Tv Én vagyok itt című műsorába, helyette a Duna Televízióban kap majd kiemelt feladatokat. A korábbi műsorát Stohl Luca vezetheti tovább, akinek már volt alkalma kipróbálni a feladatot, ugyanis vendég-műsorvezetőként már állt a kamerák előtt. “Nagyon jól éreztem magam, az elején kicsit izgultam, de műsorvezetőtársam, Kelemen Peti és a stáb sokat segített. Ahogy elkezdtük az adást, az idegességet az izgatottság és érdeklődés váltotta fel… Ha úgy alakulna, szívesen kipróbálnám magam hosszabb távon is bármilyen műsorban. Szeretem az új kihívásokat, élvezem, ha kikerülök a komfort­zónámból, minden érdekel!”árulta el Stohl Luca, aki az édesapjától is kapott tanácsokat. “Apu eleinte próbált távol tartani a színháztól és a televíziózástól is, de aztán annyi tanácsot adott, hogy legyek laza és természetes, azt kérdezzem, ami valóban érdekel, és készüljek fel alaposan” – mondta a lány a Blikknek.

Exit mobile version