A FINA 2017 sztárfellépője, CeeLo Green már Budapesten turistáskodik

nlc | 2017. Július 14.
A FINA megnyitójának főszereplője, CeeLo Green már Budapesten van, és büszkén mutogatja, milyen helyeken jár.

A The Rolling Stones után Emeli Sandé is lemondta fellépését a vizes vb megnyitóján, ezért CeeLo Greent kérték fel, hogy énekeljen az eseményen. Ő már igent mondott, viszont olyan hírek láttak napvilágot az énekessel kapcsolatban, amelyek aggodalomra adnak okot. Kiderült, hogy három évvel ezelőtt megvádolták, drogot csempészett egy nő italába, majd megerőszakolta. A FINA szervezői egyből reagáltak a történtekre: nem a magánélete, hanem a muzikalitása miatt hívták meg. Ma 21 órakor kezdődik a megnyitó, ahol CeeLo Green is fellép, bírósági ügy ide, vagy oda. Addig is, benézett a belvárosba, és erről egy Boomerang videót is posztolt. 

Pár napja egy másik videót is megosztott, amelyen arra buzdítja a vizes sportok szerelmeseit és Budapest lakóit, hogy minél többen látogassanak ki a megnyitóra. Azt is elmondta, már nagyon várja, hogy a színpadon legyen.

Egy kevésbé ideillő poszt is született, hiszen a Nemzeti Sültkrumpli-nap (július 13.) Budapesten érte az énekest, ezt sem volt rest megosztani a követőivel.

Bár őt nem látjuk, a sültkrumplija elég jól néz ki

CeeLo Green egyébként Grammy-díjas énekes, szóval tuti tud valamit, nem szabad a körítésből megítélni. Abban is biztosan vagyunk, hogy aki élőben látja majd a megnyitót, nem fog csalódni! Addig is, itt egy szám, amit 100%, hogy hallhatsz tőle ma este: 

 

 

Exit mobile version