Udvarlója ellen küzd Tóth Andi a Nagy duettben

nlc | 2018. Március 28.
Talán egy bimbózó kapcsolatnak is tanú lehetünk a Nagy duettben, hiszen Tóth Andi és Szabó Ádám is részt vesznek a műsorban, igaz, más-más partnerrel, így versenytársak lesznek.

Tegnap kiderült, hogy kik versengenek majd a 2018-as Nagy Duettben. Tóth Andi például Rippel Ferenc duettpartnereként szerepel majd, de ott lesz Szabó Ádám is, aki a  balettművész Keveházi Krisztinával  vág neki a versenynek.

Tóth Andinak és Szabó Ádámnak személyes oka is van arra, hogy várja a műsort. A fiatalok pár hete randizgatnak, ismerkednek egymással, így a közös műsorban való szerepléssel is több időt tölthetnek együtt. 
 
„Mindkettőnknek a munka az első, de megvan köztünk a kémia” – mondta a Blikknek Andi, aki nevetve vallotta be, hogy örül Ádámnak a műsorban, de ugyanúgy le akarja őt győzni, mint a többieket. A harmonikás fiatalember visszafogottan nyilatkozott a kapcsolatról: „Ismerkedés van, ez a műsor egy jó lehetőség, hogy esetleg kibontakozzon valami.”

Exit mobile version