Egy hétig titkolta Tápai Szabina, hogy megszületett a lánya

nlc | 2018. November 29.
Nagy a boldogság Kucsera Gáboréknál, bár az első hetet meghagyták maguknak négyesben. Tápai Szabináék csak most árulták el: megszületett a kislányuk.

Bár tegnap este már a rajongóknak bejelentette Kucsera Gábor, hogy megszületett a kislánya, az örömhírről hosszasan a Story magazinnak mesélt. Ebből az is kiderült, hogy eddig titokban akarták tartani néhány napig a szülést. 

Tápai Szabina és Kucsera Gábor nagyon várták már a kislányukat

Tápai Szabina öt éve császármetszéssel szülte a fiát, ezért irányított szülést javasolt az orvos. Meghatározota a napot és az órát, a várandós anyának mikor kell a kórházba érkeznie.

„Mivel Beni világra jötténél életmentő császármetszésre volt szükség, nem kockáztathattunk. Reggel 7-kor értünk Gáborral a kórházba és 9-kor már magunkhoz is ölelhettük a kislányunkat”  mesélte Szabina a magazinnak. Milla 51 centivel és 3560 grammal jött világra, és egyből az édesapjának adták a kicsit a műtét után. Szóval minden olyan simán ment, ahogyan a szülők elképzelték. Kis szervezést igényelt, hogy Beni napirendje ne boruljon föl, de már első délután bevitte őt az apja, hogy találkozhasson az új családtaggal. 

„Fantasztikus volt látni, ahogy Bence a karjába veszi, és babusgatja, nekem úgy tűnt, mintha már ismernék egymást.”

Tápai Szabina még hétvégén is pocakos képeket posztolt, és bár tegnap este megmutatták az első babafotót, arról nem beszéltek, mikor született a kicsi.  

A Story magazinnak meséltek először Tápai Szabináék a szülésről

Exit mobile version