Így verekedett össze a Drága örökösök két színésznője

nlc | 2020. Március 08.
Horváth Sisa Anna és Kiss Anna Laura nemcsak egymással, hanem a jelenettel is megküzdöttek.

Kiss Anna Laura a Drága örökösökben Varga Stefániát játssza. Azt mondja, karakterével több hasonlóságot is mutat. „Sorsszerű egybeesés, hogy a sorozatban Varga Stefánia karakterét alakítom, míg a való életben 14 éves korom óta Stefi a becenevem. Mikor táncolni kezdtem, valahogy rajtam ragadt ez a becenév, azóta számtalan ismerősömnek, barátomnak Stefi vagyok” – árulta el a 95.8 Sláger FM-en Kiss Anna Laura.

Kiss Anna Laura alakítja Varga Stefániát a Drága örökösökben

A színész beszélt arról a jelenetről is, amikor verekednie kellett kolléganőjével, Horváth Sisa Annával. „Sosem verekedtem még, talán egyszer kisgyerekként megharaptam a nővéremet egy vita hevében, de ennyi. Így amikor erre a jelentre került a sor, mindketten megküzdöttünk vele. Nem akartuk egymást bántani, de ahhoz, hogy egy ilyen jelenet hiteles legyen, erőt kell belevinni. Így mindkettőnkön lett egy pár tarka folt másnapra, annyira jól sikerült a verekedés. Persze miközben forgattuk nem győztünk bocsánatot kérni egymástól, hiszen nagyon kedveljük egymást” – mondta Kalmár Tibornak, a vasárnap este nyolctól hallható Sláger Témában Kiss Anna Laura. 

Exit mobile version