Meghalt L.L. Junior nagymamája – értesült az Index. A zenész megerősítette a lapnak: anyai nagymamája, Rézműves Mária kedden aludt el örökre.
L.L. Junior 95 éves nagymamájáról múlt pénteken derült ki, hogy koronavírusos, a betegség enyhe tünetekkel járt, de a biztonság kedvéért kórházba szállították, ahol az orvosai úgy vélték: amint negatív lesz a koronavírustesztje, mehet is haza.
„A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jánkmajtison lakott Mámi, ahogy mindenkit ismerte. Onnan kaptuk a hírt, hogy beteg lett, azonnal odautaztunk anyukámmal, nagynénémmel. Ápolták, fürdették, ellátták, majd pénteken került kórházba. Azt mondta az orvosa, hogy hamarosan kiengedik, átfutott rajta a kór. Sajnos nem így lett, tegnap megebédelt, elaludt, és többet nem ébredt fel” – mondta a zenész az Indexnek.
A hagyományos virrasztásra Junior nem szívesen engedi el a családját a jelenlegi járványhelyzet miatt.
„A szokásunk, tradícióink szerint ilyenkor addig virrasztunk, amíg el nem temetjük a halottunkat. Emellett a halottat ilyenkor hazaviszik, majd körbeviszik az udvaron. A járványügyi helyzetben egyszerre sokan nem virraszthatunk Mámiért, kisebb csoportokban emlékezünk meg róla a szombati temetésig” – mondta L.L. Junior, aki arról is mesélt, hogy nagyon sokat köszönhet nagymamájának, tőle tanulta, tőle kapta a tánc, a zene, a ritmus, a mesék szeretetét.
L.L. Junior felesége, Kinga nemrégiben veszítette el az édesanyját, akit öt hét alatt győzött le a koronavírus.