Scjobert Norbi, a hazai fitnesz világ egyik meghatározó alakja. Norbi fő célja, hogy húsz évig élhessen, és hogy az unokáival minél több időt tudjon majd még eltölteni.
Schobert Norbi kemény időszakot tudhat a háta mögött, hiszen az utóbbi időben sokszor nem úgy jöttek be a tervei, ahogy azt szerette volna.
Először az első gazdasági válságkor, azt követően a szívműtétjekor, majd jött a Budacash és a sztrókja, amelynek köszönhetően elbukta a cégét. Norbi hosszú hallgatás után megtörte a csendet.
„Nekem itt van Réka, Lara, Norbika és Zalán, akik miatt addig harcolok, ameddig van kezem és lábam. A gyerekeimnek is igyekeztem átadni a tanításom, hogy sose adják fel! Amikor egy férfi reggel felkel, kinéz az ablakon és meglátja az első napsugarat, akkor a felesége szemét kell látnia a napsugárban. Ha pedig a nap lemegy, arra kell gondolni, hogy nemsokára össze fogunk bújni az ágyban. Amikor ősszel vezetek és a szél egy falevelet fúj a szélvédőmre, mindig arra gondolok, hogy ez a levél már látta a mi boldogságunkat. Minden gondolatom a feleségem körül forog, ez ad nekem erőt” – nyilatkozta Norbi a sorry! magazinnak.
A vállalkozó a sok nehézség miatt, amit át kellett élni élete során gyakran elgondolkodik az élet értelmén, a sorsfeladatokon. Pontosan tudja, mi az, amire a következő években vágyik.
„Az én életcélom az, hogy tudjak még játszani az unokáimmal, a sportra szoktatni őket.” – nyilatkozta Norbi. Majd hozzátette:
„Még húsz évig szeretnék élni, az unokáimmal való közös időtöltés a célom” – mesélte határozott elképzeléseit.
Schobert Norbi is kis hazánk egyik legmegosztóbb személyisége, és ezzel ő is tisztában van. Sokszor kerül célkeresztbe.
„ Életem során mindig próbáltam reformer lenni, és ezért a legtöbb esetben támadtak. Ha az ember újat csinál és sikeres, akkor minden mozdulatát nagyítóval nézik.” – fogalmazott Schobert.