Pánik a stúdióban: az egyik versenyző levágta ujja egy darabját a Konyhafőnökben

F. B. | 2024. November 20.
Egy pillanat alatt történt meg a baj, nem sokkal azután, hogy a versenyző belekezdett a főzésbe.

Döbbenetes eseményeknek lehettek tanúi a nézők a Konyhafőnök legújabb, sokat kritizált évadában. Az egyik versenyző ugyanis hiába érkezett nagy reményekkel a műsorba, sajnos nem úgy alakult számára a verseny ahogyan azt szerette volna, sőt! Egy óvatlan pillanatban saját ujjába is belevágott és kis híján rosszul is lett. 

Fotó: Getty Images

Kisbenedek Viktor elszántan érkezett az RTL főzős tehetségkutató műsorába, ahol kagylómártást szeretett volna készíteni. A mártás azonban nem készült el, ugyanis a versenyző balesetet szenvedett a stúdióban a főzése közben. 

Bocsi! Levágtam az ujjam végét

– kiáltott fel a forgatás közben a férfi nem sokkal azután, hogy belekezdett a főzésbe.

Ezt követően egy orvosi csapat érkezett hozzá, akik ellátták a szerencsétlenül járt Viktort, aki mindezek után szédülni is kezdett. Egy darabig úgy gondolta, hogy nem tudja folytatni a játékot a zöldséghámozás során szerzett balesete miatt, azonban később mégis felszívta magát és folytatni tudta a főzést. 

Ennek ellenére a bírák mégsem szavaztak bizalmat a versenyzőnek, aki végül nem is azt a fogást tálalta fel, amit eredetileg tervezett, köszönhetően csúnya balesetének. A zsűri azonban hozzátette, hogy jövő évben is szerettek várják a versenyzőt.

Ez is érdekelhet Megnézem
Exit mobile version