Az ATV-n látható Géniusz című vetélkedőműsorban néha nem csak a feltett kérdésekre kaphatunk választ, hanem arra is, hogy mi a véleménye a házigazdának, Gundel Takács Gábornak bizonyos dolgokról – írja a story.hu. Nemrégiben az egyik kérdésre a helyes felelet Nika, azaz Veres Mónika énekesnő volt, ekkor derült ki, hogy ő lehet a legendás műsorvezető egyik kedvenc hazai énekesnője, ugyanis tett egy megjegyzést. „Szerintem ő a legméltánytalanabbul mellőzött hazai énekesnő” – mondta Gundel Takács Gábor.
Szeptemberben lett egyébként 60 éves Gundel Takács Gábor, akire mondhatjuk, hogy egyáltalán nem megosztó ismert személy, hiszen gyakorlatilag mindenki szereti.
Gundel Takács Gábort műsorvezetőként, kommentátorként ismerte meg a publikum, eredetileg azonban nem erre a pályára készült. Sokáig zongorázott, zenekari tag volt és egy időben színésznek készült: négyszer felvételizett az egyetemre, de végül nem vették fel. Színészi kvalitásait a Gólkirályság című sorozatban, valamint a Puskás Musicalben élte ki, ezek mellett pedig több filmet szinkronizált.
Gundel Takács Gábor karrierje képekben
1999-ben került a Danubius rádió műsorvezetői székébe a Danubius Cappuccino Tripla című műsorban, Jakupcsek Gabriella és Búza Sándor oldalán. (Fotó: Rózsa Erika)
Szigorú játékmester? Ugyan! (fotó: Karizs Tamás)
2006-ban az Áll az alkuban (fotó: Schumy Csaba)
A bőröndös műsor igazán testreszabott feladatnak bizonyult számára. (Fotó: TV2)
Az Örökös című vetélkedő 2007-ben indult, de viszonylag hamar lekerült a képernyőről. (Fotó: Szabolcs László)
A repertoárján számos szórakoztató műsor is szerepelt az évek során: A Társulat, a Csináljuk a fesztivált, a Maradj talpon!, vagy éppen A Dal. (Fotó: Sárközy Marianna)
Jelenleg A Géniusz című vetélkedő házigazdája az ATV műsorán. (Fotó: Olajos Piroska)