Megszületett Kiss Daniella kislánya

N.O. | 2024. December 19.
A vártnál néhány nappal korábban született meg Kiss Daniella kislánya.

A 2015-ös Miss World Hungary győztese, Kiss Daniella szerdán boldogan jelentette be, hogy a kislánya a vártnál pár nappal korábban megszületett – írja a Blikk.

Kiss Daniella és párja – akivel már több mint öt éve alkotnak egy párt – biztosak voltak abban, hogy kisfiuk lesz, így hatalmas meglepetésként érte őket, amikor kiderült, hogy kislányt hord a szíve alatt.

“Jól vagyunk, köszönöm. Még kicsit fáradt vagyok, de hamarosan hazamehetünk” – nyilatkozta Kiss Daniella.

(Fotó: Trenka Attila/fotocentral)

Kiss Daniella 2015-ben indult a Magyarország Szépe versenyen, amit végül meg is nyert. A cím által indulhatott a nemzetközi Miss Universe szépségversenyen, amit Kínában rendeztek, ám a modell nem jutott be a legjobbak közé.

“Daniella nagyon ügyesen szerepelt, már aznap is remekelt, amikor odaért, hiszen az egyik alversenyen, amin a nemzeti ruhás táncot kellett bemutatni, előkelő helyen végzett a zsűri listáján. Természetesen Kulcsár Edina tavalyi kiemelkedő szereplése miatt ránk most jobban odafigyelnek, így Daniellának elég nehéz teher nyomja a vállát, de biztos vagyok benne, hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy méltóképpen képviselje Magyarországot Kínában” mondta korábban az nlc.-nek Sarka Kata, a Magyarország Szépe Kft. ügyvezető igazgatója.

Legutóbb pedig a Farm VIP műsorában szerepelt, ahol ahol nagy küzdelmek után az összeköltözés előtt távozott.

Exit mobile version