Anyákat kerestünk, akik valós félelmeket éltek át a terhesség során. Nem volt nehéz dolgunk, szinte minden megkérdezett tudott olyan aggodalmakkal szolgálni, amelyek a várandósság alatt lettek úrrá rajtuk. Összeszedtük a legérdekesebbeket, legjellemzőbbeket. Név nélkül mutatjuk, mitől paráznak a várandós nők.
„Amikor a gyerek kérdés nálunk szóba jött, én voltam az, aki folyton halogattam. Elég intenzív életet éltem, és az járt a fejemben folyton, hogy talán nem is vagyok alkalmas szülőnek. Most a harmadik lányunkat várjuk, és már tudom, hogy feleslegesen görcsöltem ezen.”
„Mivel sohasem voltam balerinaalkat, és állandóan tennem kellett azért, hogy ne hízzak, totálisan meg voltam győződve arról, hogy legalább duplájára hízok majd a terhesség alatt. Oké, tudom, hogy ez marhaság, de annyira féltem ettől, hogy amikor teherbe estem, dietetikushoz jártam. Összehoztunk egy jó kis étrendet, és mindössze 10 kiló jött rám.”
„Én sokáig azért sem akartam gyereket, mert azt hittem, a terhesség alatt megszűnik a szexuális életem, nekem meg nagyon fontos a szex. Mondanom sem kell, nem hogy nem így lett, hanem kimondottan élveztem az állapottal járó változásokat, és rendben volt minden.”
„Mivel szerintem az anyatej a legfontosabb a gyereknek, és engem anyám nem tudott szoptatni, meg voltam győződve arról, nekem is gondjaim lesznek ezzel. A férjemet kikészítettem, haditerveket szőttem, hogyan juthatna majd a lányom anyatejhez. Aztán totál másképp alakult: hamar megjött a tejem, és olyan sok termelődött, hogy fejnem kellett. Tipikus példája vagyok annak, hogy hogyan nem érdemes gondolkodni.”
„Hogy honnan jöhetett a félelmem, nem tudom, de szinte szorongtam attól, hogy el fogom ejteni a babámat. Ahogy nőtt, egyre többször tört rám ez a gondolat. Aztán az utolsó időszakban problémáim lettek, azok meg elterelték a figyelmemet. Szerencsére a babám teljesen egészségesen született, már 3 éves, és nem ejtettem el sosem.”
„Mivel a külső is fontos számomra, és a férjem olyan nőnek ismert meg, aki nagyon igényes a testére, én rosszul voltam a gondolattól is, hogy nőni fog a hasam, hízni fogok, hogy a melleimmel mi lesz, és hogy a párom milyennek lát majd. Mondanom sem kell, miután hallottam a szívhangját a fiamnak, egy szempillantás alatt átalakult bennem minden. Más szemmel nézek már az egészre.”
„A futás olyan szinten az életem része lett, hogy nemcsak a testem tette rendbe egy nehezebb időszak után, hanem a lelkem is. Amikor teherbe estem, totál kikészültem amiatt, hogy abba kell hagynom a sportot. Már szinte szorongtam, amikor egy barátom elcipelt egy pszichológushoz. Onnan egy olyan személyi edzőhöz mentem, aki kismamákkal is foglalkozik. Megoldódott a problémám, és köszönöm, jól vagyunk.”
„Nem is értem, miért, de nekem az állandó félelmem az volt, hogy a műtőasztalon kötök ki, és császármetszést kell majd végezniük az orvosoknak. Tudom, hogy ez önmagában nem probléma, de bennem olyan traumát okozott a gondolat, hogy csak akkor könnyebbültem meg, miután megszületett a lányom.”
„Nekem nem volt olyan napom, hogy ne szerveztem volna valamilyen programot. Aztán ahogy nőtt a hasam, és változtak az igényeim, a barátaim is elkezdtek eltűnni. Hetekig nyomasztott ez, de aztán sikerült magamban helyre raknom a dolgokat. Nyitottam új emberek felé, és olyanok társaságát kerestem, akik babát vártak. Megoldódott néhány hónap alatt, az utolsó trimeszterben eszembe sem jutott már ilyesmi.”
„Most lehet, sokan megvetnek, de én a melleimet féltettem a legjobban. Szerintem szépek voltak, és büszke voltam rájuk, szóval komoly kihívásként éltem meg a terhességet emiatt. Elhatároztam, hogy nem szoptatok majd, állandóan kavarogtak a gondolataim. Láttam magam köldökig érő emlőkkel, bőgtem sokat emiatt. Szerintem ebbe vetült bele az összes félelmem. Most másfél éves a fiam, és még szoptatok. Ugyan a melleim már nem a régiek, de az életem sem: nagyon-nagyon boldog vagyok a tökéletlenségemmel együtt.”