Hogy miért Kambodzsa? Érintetlen tengerpartot kerestünk, olyat, ahol nem futhatunk bele magyarokba. Szeretjük a honfitársakat, de a „Hé haver, látod milyen tiszta a víz?” felkiáltásból pont eleget kapunk a Balatonon. Fontos szempont volt az is, hogy kipróbált helyre menjünk, hiszen ahhoz kevés napunk volt, hogy kísérletezzünk. Kambodzsát már többen is kipróbálták, és mindenki imádta. Az is érv volt, hogy ne legyen nagyon drága; a Maldív-szigetek és Bali is csodaszép, de árban jóval Kambodzsa felett van. Persze az út még így is a luxuskategóriába tartozik, de ha a repülőjegy árát (fejenként kb. 220 000 forint) sikerül kinyögni, akkor az ottlét már tényleg elenyésző összeg.
Hogy miért hátizsák? Mert annál nincs kényelmesebb, ráadásul különben az átszállások miatt állandóan parázni kell az elveszett poggyászok miatt. Mi két 40 literessel mentünk, ami pont felvihető a repülőgépre, és nem kell aggódni, hogy tiszta bugyi nélkül nyomjuk végig a nyaralást.
| Még több kép itt! |
Elindulunk
Párizson keresztül repülünk Bangkokba, ami 12 órás út. Thaiföldön 6 órával előrébb tartanak, ezért reggel fél hétre érkezünk meg. Egy biztos, ahhoz, hogy ne szenvedj az átállással, valamennyit aludni kell a gépen. Repülőn aludni fájdalmasan rossz, de muszáj. Három órát kell kibírni ahhoz, hogy ébren maradj másnap. Felkelni gyötrelmes, először érzem, hogy nem fogom bírni. Bangkok után ugyanis még át kell jutni Kambodzsa fővárosába, Phnom Penhbe, és onnan le a tengerpartra, Sihanoukvillbe.
Végre Bangkok, 100 fok, iszonyat pára és mindez februárban. Sírni tudnék, annyira jó! 1 órát állunk sorban a vámnál, Szabi könnyen átjut, de az én régi (kék) útlevelemet nem értik, szőke hajammal és fehér bőrömmel terroristának tűnök, egyértelmű. (Ha messzire mész, jobb a bordó, különben szökevénynek néznek, és állandóan a Bangkok Hilton című film képei villannak be előtted.) Nagy nehezen átjutunk, és szerzünk egy igazi lenyúlós taxist, aki átvisz minket a másik reptérre, ahonnan a következő járatunk indul.
Megérkezünk, becsekkolunk, nem szaroznak a poggyászokkal, pedig fapadossal megyünk. 4 órát várunk a tranzitban, eszünk, vodkát veszünk, megfagyunk a 2 fokosra lehűtött váróban, és megszerezzük a világ legjobb viszketés elleni szerét. (Akkor ezt még nem tudjuk, nyilván semmit sem értünk, ezért félrenyúlunk, és vietnami balzsam helyett ezt vesszük, azóta sem tudjuk, hogy mi az, de vettünk belőle 4 nagy tégellyel, lehet, az ablakot is azzal mosom majd le.)
Csak a bűz…
A repülőút (kb. 1 óra) sima Phnom Penhig. Leszállunk, süt a nap, és az esküvőm óta először izzadok, mint a ló. Egy helyi őrmester terel minket a helyes sorba, nem viccel, ordít, sípol, csak az ostor hiányzik a kezéből. 25 dollárért megkapjuk a kambodzsai vízumot, és irány a sziget, ahol az első 6 napunkat töltjük. Szerzünk egy taxit, vagyis a taxis barátját, aki mint utóbb kiderül, semmit sem tud angolul. Beülünk az egyébként teljesen oké kocsiba és halálfélelmem van, felveszem a repülőn kapott szemellenzőt és egy angyalkát szorongatok. Csak éljük túl! Bakker, nem halhatok meg a saját nászutamon! Az úton nincs közvilágítás, buszok helyett platós kocsikon nyomorognak az emberek. Az utcán olajoshordóban sütik a csirkét, mondjuk az biztos már ebben a percben, hogy azt kipróbálom. Háromórás út után érkezünk meg a szállásunkhoz, Sihanoukville-be. Nászutasok lévén lakosztályt kapunk, ami annyit tesz, hogy nézhetjük a király halála miatt félárbocra engedett zászlókat, másnap (febr. 1.) van a temetés. A király egyébként 100 napja halott, de hát ha valakit szeretnek, azt muszáj illendően eltemetni, még egy saját, csilliárdokba kerülő krematóriumot is kap az öreg Szihanuk.
Vacsizni megyünk, a város nem túl izgi, de legalább büdös. Sült rizst eszünk és gin-tonicot iszunk, Sihanoukville egyébként olyasmi, mint Siófok, csak annál sokkal lepukkantabb. Annyira nem nagy szám, ha kimarad az életemből, nem fáj…
| Még több kép itt! |
Senki szigete, és az új lakótársak
Másnap 2 órát hajózunk a szigetre, az első után nincs térerő. A hajó (na jó, ladik) szállítja a szigeten lakó turistákat és a kaját is, tojással, hússal és zöldségekkel utazunk együtt. A sziget elképesztő, 17 bungaló van rajta és egy bár, ennyi.
A lakosztályunk szerény. Tartályból folyik a víz, és egy nagy hordóból mersz vizet a WC öblítéséhez. Meg lehet szokni. A teraszon két hintaágy, és ennyi, nincs túlgondolva a dolog. Valahogy az az érzésed, hogy ezek a srácok még Madonna kedvéért sem csinálnának márványbudit, és ez valami elképesztően jó érzés. Az egyetlen leküzdendő akadály, hogy éjszaka, a bungalóban legalább négy gekkó tanyázik, akik éjjel élnek… Bar iszonyú cukik, de este rettegsz az összestől. Jó megoldásnak tűnik, ha beiszol, de attól meg pisilned kell… Áram meg kb. éjféltől nincs. Az éjszakák – nincs mit szépíteni – nem egyszerűek. Füldugó nélkül soha nem jönnék többet. (A mi dolgunkat nehezíti, hogy az első este egerek zabálják meg a C-vitaminunkat, és a nedves törlőkendőt is lelkesen fogyasztják, ezután persze minden neszt az egereknek tudok be, és csak az utolsó éjszakán derül ki, hogy valójában a gekkók szaladgálnak a nádtetőben.)
Tanulj meg pihenni!
A tenger sekély és meleg, a part homokos, és kb. 1 km hosszan, maximum tíz ember strandol. Hullámzik, de pont annyira, amennyire kell. Imádom! 6 éjszakát töltünk a szigeten, és szigorú napirendhez kötjük magunkat, ez pedig a következő: napi min. 2 liter folyadék és 3 étkezés, ha valami kimarad, rögtön szédülünk, vagy fáj a fejünk… Szabi az első két napon képtelen kikapcsolni, mindig csinálnia kell valamit, de a teendők egy kb. lakatlan szigeten hamar elfogynak, főleg ha nem tervezünk pálmafából iskolát építeni. Ezért program gyanánt a dzsungelen át, átmegyünk a szigeten. Húsz perc alatt átérünk, fehér a homok, és türkiz a víz! Ilyet eddig csak akkor láttunk, ha Zimány Linda nyaralt, és ment vele egy stáb. Nagyjából ez az egyetlen túra, amit megejtünk, a hét többi részében egyszerűen csak pihenünk.
Éjjel zaklatottan alszunk, reggel eszünk, aztán olvasunk, úszunk és napozunk. Csak a mértékek miatt írom, hogy két nap alatt szenvedtem végig a Szürke 50 árnyalatát, és az utolsó napon a 900 oldalas Anna Karenina felénél járok…
Újra a büdösben, és a lerobbant busz
| Még több kép itt! |
A hatodik éjszaka után a szigetről visszafelé látunk delfineket, ez feldobja a himbálózást… Aztán 1 órát tökölünk a szuperbüdös tengerparti városban, ahol a Viagra recept nélkül kapható. Kell is, ugyanis itt az a módi, hogy a pénzes turisták barátnőt vesznek a nyaralás idejére, akik szerelmet imitálva kísérgetik alkalmi szerelmüket nagyjából bárhová.
Aztán szépen lassan elindulunk a fővárosba, Phnom Penhbe. Az első egy órában a buszon lévő tévén nézzük a kambodzsai karaokét, aztán a jármű megáll, és annyi, lerobbanunk az út felénél, mellettünk egy bódé, 100 köbméter szemét és a vad romantika. Csak nevetni tudsz az egészen, a kambodzsaiak ugyanis nem nagyon idegesítik magukat semmin. Ettől pedig te is végtelenül nyugodt maradsz, és ha nincs min aggódnod, akkor tényleg csak a nevetés marad. Ők valahogy így élik az életüket, nyugodtan, derűsen és elképesztő szegénységben. Receptre írnám fel az utat a sok fásultnak itthon…
Aztán a helyi erők az üzleti lehetőséget kihasználva elkezdik felvenni az utasokat mi egy nénit, két gyereket, és három srácot szállító kisbusz műbőr ülésébe ragasztjuk a fenekünket, és ki sem szállunk négy órán keresztül. Aztán tuktukra váltunk, és átverekedjük magunkat a brutális, Phnom Penh-i forgalmon, és szerzünk jegyet a másnap 7-kor induló hajóra. A forgalom egyébként tényleg elképesztő, sávok nincsenek, a lámpa csak jelzésértékkel bír, és robogó teherautóként funkcionál. Biztos vagyok benne, hogy minden évben megrendezik a „ki tudd több gyereket/malacot felpakolni a robogójára” versenyt. Nem ritka, hogy 5-en ülnek egy járművön, és persze az autók sem 5, inkább 10 személyesek. A platós kocsi pedig inkább mikrobusz, és nem teherautó, mindent felkötöznek, ahova csak bírnak, és persze mindig mindent el kell szállítani…
A város egyébként nagyon furcsa, zajos, koszos, cuki és romantikus egyben. A király halála miatt még mindig virrasztanak a palota előtt, füstölőket gyújtanak és énekelnek. Bírták az öreg Szihanukot, mert ő engedélyezte a vallásszabadságot. A várost nem nagyon látjuk részleteiben, mert másnap korán indulunk Angkor mellé, Siem Reapba.