Mit rejtenek a pesti utcák?

Gellért Tünde | Fotózta: Horváth Dávid | 2014. Február 18.
Budapesten járva gyakran tapasztalhatjuk, hogy a városiak nagy része ügyet sem vet a legcsodálatosabb nevezetességekre. Mindez már megszokottá vált számukra. Pedig "a téma az utcán hever, csak le kell hajolni érte" – tartja a mondás, úgyhogy lássuk csak, milyen kincseket rejtenek a pesti utcák!

Lotz-freskók a Keletiben

Az 1884. augusztus 16-án felavatott egykor központi, később Keleti pályaudvar indulási csarnokát (vagy más néven: pénztártermét) gyönyörű freskók díszítik. A közlekedésépítészeti műemlék a nemzeti kulturális örökség része. Megtaláljuk itt Lotz Károly nyolc lenyűgöző festményét (Háború és béke, A bányászat, A kohászat, Kereskedelem, A hídépítés, A posta, A földművelés, A jólét), valamint Than Mór egyik gyönyörű alkotását (A vasút allegóriája).


Emléktábla a Hársfa utcában

A Hársfa utca elején található tűzfalon (egyéb falfirkák mellett) láthatunk egy “emléktáblát”, amit ki tudja, melyik humorral megáldott sci-fi rajongó helyezhetett el. Mindig elmosolyodom, ha elsétálok mellette, nekem bejön!


Michael Jackson Emlékfa a Deák téren

A rajongásig szeretett énekes háromszor is ellátogatott Budapestre, és mindig a Kempinski Hotelban szállt meg. Sokszor akár napokig táboroztak a rajongók a hotel előtt, hogy megláthassák a világsztárt. Emlékét halála után is ápolják, a szállodával szemben az egyik fára képeket és virágot erősítettek, a földön pedig mécseseket látunk.


Angyalszobor a Rózsák terén 1956 emlékére

A Szent Erzsébet templom épületénél, a szentély mögött lévő urnatemető lejárata mellett található R. Törley Mária szobrász és Végh Aladár építész közös alkotása. Egy angyal lyukas zászlón térdel, melyen Márai Sándor két sora található: “Angyal, vidd meg a hírt az égből, Mindig új élet lesz a vérből.” (Mennyből az angyal)


Párizsi Nagyáruház az Andrássy úton

Az Andrássy út 39. szám alatti neoreneszánsz és szecessziós stílusjegyeket viselő épületben találjuk az Alexandra Könyvesházat, a Lotz-termet és kávézót, valamint a Párisi Galériát és Művészeti Szalont. 1882-ben épült Petschacher Gusztáv tervei alapján, itt működött a Terézvárosi Kaszinó, majd 1909-ben Goldberger Sámuel megvásárolta, hogy francia mintára a kor legmodernebb nagyáruházává alakítsa. Az egykori bálteremben jelenleg kávézó üzemel, mely a mennyezetet díszítő freskók alkotójáról, Lotz Károlyról kapta a nevét. Több élvezetes órát is eltölthetünk az épületben a könyvek böngészésével, egy különlegesen finom sütemény megkóstolásával és a kortárs képzőművészet alkotásainak megcsodálásával.


Plakát a Dob utcában

A Shalimar indiai étteremmel szemben, a Dob utca egyik házának földszinti üres kirakatára ragasztva láthatjuk ezt a plakátremeket, ami garantáltan megállít bennünket, ha akarjuk, ha nem. Lehet rajta bosszankodni vagy jót mulatni – magam az utóbbit választottam.


Tűzfalrehab Erzsébetvárosban

Szintén a Dob utcában láthatjuk ezt a csodás tűzfalat, ami remekül illik a környezethez, és vidám színeivel – Molnár Ferenc szavával élve – “kiragyog” a megszokott szürkeségből (a tűzfalon elhelyezett tábla informál bennünket arról, hogy “tűzfalrehabilitáció” indult meg a városrészben, ami abszolút dicséretes kezdeményezés.)


A Figyelő kutya szobra az Izabella utcában

A dán dog szobra Némethy Károly kutyáját, dr. Fool-t ábrázolja, alkotója Maugsch Gyula (műveit láthatjuk még a Fővárosi Állat- és Növénykert főkapuján). 1938-ban állították fel az életnagyságú szobrot (110 cm magas, bronzból készült) a Pasaréti úton, onnan került – ki tudja, miért – 1952-ben egy padokkal övezett kis térre, melyet kerítésrács vesz körül. Kissé ironikus a tábla felirata, mely azt jelzi, hogy kutyát ide bevinni tilos.


Szecessziós iskolaépület Erzsébetvárosban

A Dob utca tele van rejtett (vagy nem is olyan rejtett) kincsekkel. Itt van például az Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola és Szakközépiskola gyönyörű épülete a 85. szám alatt. A magyar szecesszió kiváló példáját, a fővárosi iskolák egyik legszebbikét 1906-ban avatták fel. A terveket Hegedűs Ármin építészmérnök készítette. Nemcsak kívülről érdemes megnézni, hanem belülről is!


Terézvárosi dog box

Személyes kedvenceim a Terézvárosban elhelyezett dog boxok. A rajtuk lévő felirat kedvesen ráirányítja a figyelmet a főváros egyik komoly problémájára: a városrészen belül láthatóan gondot fordítanak a megoldásra. A reakciók azonban eltérőek az intézkedéssel kapcsolatban. Van, aki humorosan reagál: Nem is akar! (Mármint takarítani a kutya maga után.) Van, aki diszkriminációt sejt, és felháborodva tudakolja, mitől különb egy terézvárosi kutya mondjuk a zuglóinál? Vegyük már észre, hogy a pohár félig tele van, és ne keressünk a kákán is csomót!

Exit mobile version