Hruscsov, Gagarin és Fidel Castro nyomán Balatonaligán

cafeblog/mertutaznijo | 2014. Július 15.
Napjainkban Siófok és Balatonfüred verseng a "Balaton fővárosa" címért, de 50 évvel ezelőtt még egy harmadik Balaton-parti város volt a társadalmi és politikai élet nyári központja. Az 1940-es évektől kezdve több magas rangú politikusnak is Balatonaligán volt villája, a legendák szerint az első autópályák is azért épültek az országban, hogy a lehető legkönnyebben lehessen megközelíteni az aligai nyaralókat.

1948-ban Balatonaligán pihente ki fáradalmait Rákosi Mátyás, akkori miniszterelnök-helyettes, Gerő Ernő közlekedésügyi, Rajk László külügy- és Vas Zoltán, gazdasági miniszter, valamint Nagy Imre, az Országgyűlés elnöke.

Rákosi Mátyásnak megtetszett a terület, és 1948-ban a párt kisajátította a települést. Kitelepítették az embereket és lebontották a legtöbb házat. A jó állapotú épületeket a párt vezetőinek osztották ki, ekkor kapott többek között Rajk László és Kádár János is villát a területen.

MSZMP-üdülő, Balatonaliga (forrás: egykor.hu)

 

Rákosi villáját kerítéssel választották el a többitől, és rá külön őrség is vigyázott (ha úszni ment, csónakon követték). A villáján két reflektor pásztázta a vizet, hogy nehogy onnan közelítsék meg az épületet.

A kép bal oldalán az ún. Castro-villa, középen Aliga II. étterme, jobbra a Kádár-sziget és Kádár-villa látható

 

Hogy nyaralt Aligán Hruscsov, Gagarin és Fidel Castro? Tudd meg a Mert utazni jó, mert utazni érdemes blogról!

Exit mobile version