A faházas feeling és az, hogy az erdő mélyén vagyunk, kezdetben nagy örömmel töltött el, de hamar rájöttem, hogy a három napban kicsit karcsú és unalmas program a szalonnasütögetés, még akkor is, ha a park szabadon kószáló birkái is állandó vendégként csatlakoztak a bográcspartihoz.
Szerencsére hamar feltaláltuk magunkat, és elmentünk a közeli Sobri Jóska Bakonyi Kalandparkba. Nem tudtam, mit várjak az élménytől, soha nem voltam ugyanis ilyen helyen. A szállásunktól persze “rövidebb” úton, erdőn-mezőn keresztül jutottunk el az élményparkhoz, ahol a hely vezetője, Jáger Balázs tartott egy kis kedvcsinálót a hajmeresztő játékokhoz, amelyek kipróbálásába egy nagyobb lélegzetvétel után vágtam bele. Kezdtem a trambulinnal, ahol a fel-le ugrálás helyett én egyszerre szaltókkal, előre-hátra bukfencekkel próbáltam elkápráztatni a közönséget. Hangsúlyozom, csak próbáltam.
A nyilvános bénázás abszolút nem vette el a kedvem, sőt egészen belelendültem. Jött a baseball, az íjászat, a lézerharc, a quad, a vízi rider, a vízibicikli, a vízi csúszda és persze az elmaradhatatlan drótkötélpálya. Soha életemben nem csúsztam még le drótkötélpályán, ettől függetlenül nem vettem részt a “Hogy használjuk a karabinert és azokat a kis köteleket, amiket magunkra kell rakni, tekerni” oktatáson. Gondoltam, megy ez egyedül is. Aztán a lúd legyen kövér alapon, átugrottam a tanulópályát is, és egyből a leghosszabb tócsúszó pálya felé vettem az irányt. Vonzott a látvány és olyan egyszerűnek és könnyűnek tűnt, ahogy a többiek egymás után csúsztak, és közben integettek mindenkinek. Ám amikor rám került a sor, éreztem, kevésbé természetes a mosoly az arcomon. A hátam mögött állótól kétségbeesetten érdeklődtem, mit hova kell tenni, kapcsolni, felrakni. Szerencsém volt, segített, így sikeresen átcsúsztam a tó másik oldalára. A nap végére profi módjára csúszkáltam ide-oda, élveztem a száguldást, de kellemesen elfáradtam.
Jól éreztem magam a kalandparkban, amire talán egyetlen negatívumot tudnék mondani: sajnos minden játék testsúlyhoz van kötve, így sokat a 60-70 kg-nál nehezebbek ki sem próbálhatnak.
Úgy érzem, ebben a három napban megkaptam Városlődtől, az Iglauertől és a Sobri Jóska Kalandparktól azt, amiért mentem: az élményt, a kikapcsolódást, egy kis adrenalint és feltöltődést.
Annyit tudtam, hogy egy nyugis helyre szeretnék menni egy hétvégére, ahol pihenhetek, kikapcsolódhatok, és a barátaimmal lehetek. Kigugliztam, hogy van egy Városlőd nevű település a Bakony mélyén, és egy Iglauer nevű park, 4-9 személyes faházaival, birkákkal, csenddel, nyugalommal, jó levegővel. Tudtam, ez lesz az én helyem. Megpendítettem a barátaimnak, akik támogatták az ötletet, így három napra kivonultunk a természetbe.
|