Megfürdött egy látogató az állatkert fókáinak medencéjében – képek

nlc | 2014. Augusztus 06.
Belopózott egy nő zárás után, hogy együtt úszhasson az állatokkal.

A fiatal nő fürdőruhára vetkőzött, majd beleereszkedett a berlini állatkert fókáinak medencéjébe, távolabbról pedig egy férfi fényképezte őt. Az állatkert személyzete nem tudta lefülelni a nőt, de ha sikerült volna, átadták volna a rendőrségnek – mondta Ragnar Kühne igazgató, aki szerint a felelőtlen nő súlyos sérüléseket szenvedhetett volna, ha a fókák megharapják.

A nő este fél nyolckor úszott a fókákkal, fél órával azután, hogy a látogatókat kitessékelték a zárásra készülő állatkertből.

“Tiszteletben kell tartani az embereknek mind a vadon, mind a fogságban élő állatok jólétét is. Nagy felelőtlenség volt behatolni a lakóterületükre” – hangoztatta Doerte von der Reith állatvédelmi szakember. Az állatkert két fókája, Gloria és Grania még fiatal, a hannoveri állatkertből érkeztek Berlinbe 2013-ban. A felnőtt fókák egy-három méteresre nőnek.

Forrás: bild.de
 
Forrás: bild.de
Exit mobile version