Háborút indított Velence a szerelmi lakatok ellen

nlc | 2014. Augusztus 26.
A helyiek szerint a város hídjaira erősített tonnányi vas csak szemét, amelynek eltávolítása nehéz és költséges.

“Meg kell szabadítani a szerelmet minden lánctól és lakattól, és le kell számolni azzal a tévedéssel, hogy ez a közhelyes és fantáziátlan gesztus olyan szép és törékeny dolog szimbóluma lehet, mint két ember vonzalma” –  jelentette ki Alberto Toso Fei velencei író az Unlock Your Love (Szabadítsd ki a szerelmet!) című kezdeményezésről, amely hétfőtől vasárnapig tart, és arra kéri a város lakóit és rajongóit, helyezzék el a több nyelvű, lakatellenes plakátokat a város “érzékeny” pontjain. A plakátokon szív alakú, nyitott lakat látható, a szöveg pedig arról szól, hogy a gesztus ellentétes a józan ésszel és magával a szerelemmel is.

“Iskolába, munkába, boltba menet ragasztják ki a plakátokat, vagy ha csak egy italra ugranak be valahova, baráti társasággal. Azért teszik, hogy a turisták kedvét elvegyék a lakatolástól, de azért is, hogy felhívják a világ figyelmét arra, hogy vannak kicsi, látszólag jelentéktelen dolgok, amelyek sérthetnek egy várost, annak történelmét és lakóit is” – magyarázta az író.

A plakátolást környezetbarát módon végzik, igyekeznek a legkevesebb ragasztószalagot és annál több lebomló papírt használni.

Exit mobile version