Bréking: száműzték a balhés celebeket a képernyőről

nlc | 2014. Október 09.
A szigorú szabályairól ismert Kínában tilos lesz olyan sztárok, színészek szerepeltetése a médiában, akikről kiderült, hogy kábítószer-élvezők, vagy igénybe vették a prostituáltak szolgáltatásait.

A kínai állami médiafelügyelet rendelkezése szerint a tilalom a televíziók mellett vonatkozik az online médiára, valamint a filmgyártókra és -forgalmazókra is. Az indoklás szerint az iparág tisztaságát és tekintélyét kívánják vele védeni. A celebek, akik áthágják a törvényeket, nem hívhatók meg különböző műsorokba, szerepléseik, filmjeik, dalaik közvetítését fel kell függeszteni.

A China Daily tudósítása szerint a hatóság arra hivatkozik, hogy az elmúlt idők botrányai kárt okoztak a szórakoztatóiparnak, és alanyaik rossz példát állítottak a fiatalok elé. Augusztus közepén például nagy port vert fel, amikor a 32 éves Jaycee Chan hongkongi énekes és színész pekingi otthonában nagy mennyiségű kábítószert foglalt le a rendőrség. A neves hongkongi kungfuszupersztár Jackie Chan fiát egy hónappal később le is tartóztatták.

A kínai médiát és a kiadókat felügyelő állami hivatal rendelkezéséről megoszlottak a vélemények. A támogatók mellett akadtak olyanok is, akik nem tartották méltányosnak, hogy például egyetlen szereplő erkölcsi kihágása miatt betiltsanak egy művészeti alkotást.

Vajon milyen fogadtatása lenne nálunk egy ilyen rendelkezésnek? Ti kit “nem engednétek” itthon képernyőre?

Exit mobile version