Közös házban él egy egész kisváros

nlc | 2015. Január 28.
Az alaszkai Whittier városkának nagyjából 200 lakosa van, akik szinte mindannyian ebben a 14 emeletes társasházban élnek.

Sőt, a lakásokon kívül ebben az épületben van a rendőrség, a klinika, a kisbolt, a posta, a mosoda, valamint az alagsorban még egy templom is. A vertikális város praktikus az ott élők számára, egyrészt a létszámuk, másrészt pedig a mostoha időjárási körülmények miatt. Még ha hatalmas a hó és a szél, akkor is el tudnak intézni bármit, hiszen nem kell kimenniük a szabadba. Az épületben nem ritka, hogy a lakók a hivatalos ügyeiket intézni is pizsamában és papucsban mennek.

A társasházban turisták is kaphatnak szállást, a felső két emeleten kényelmes szobákkal várják őket.

Az iskola azonban nem ebben az épületben, hanem mögötte, egy másikban található, egy föld alatti alagúton keresztül lehet megközelíteni.

Egy tanárnő, Erika Thompson szerint, aki korábban öt évig lakott Whittierben, az élet a városkában elég normális. “Van, aki azért szereti, mert nagyon közösségi, és vannak emberek, akik azért, mert visszahúzódóan is lehet itt élni.”

Forrás: Oddity Central

 

Exit mobile version