Séta a világon egyedülálló Hollókőn

nlc | 2015. Augusztus 14.
Hollókő Magyarország egyetlen olyan települése, amely szerepel az UNESCO világörökségi listáján. A kis falu nemcsak azért tehetett szert ilyen hírnévre, mert megőrizte a 17–18. században kialakult szerkezetét és tradicionális építészetét, őrzi házait, hanem azért is, mert nem vált műemlék faluvá. Házait ma is lakják, és ha ellátogattok oda, régi, palócföldi paraszti hagyományokkal találkozhattok nap mint nap. Hollókő története a 13. századra nyúlik vissza. Ekkor épült fel egy közeli Szárhegy-sziklán Hollókő vára. A monda szerint a várat hollók építették kövekből, s ennek köszönhetően kapta a település is a nevét.
Fotó: Hűvösi Csaba
Fotó: Hűvösi Csaba

A fatornyos, zsindelytetős katolikus templom Hollókő szívében a falu emblematikus épülete, története 1889-ig nyúlik vissza. Körülötte keskeny “nadrágszíjtelkeken” sorakoznak ezek a jellegzetes, fehérre meszelt, tornácos, deszkamellvédes, kontyolt palóc parasztházak. Néhányukban kézműves műhelyek, múzeumok, illetve eredeti bútorokkal berendezett vendégházak kaptak helyet. Sok néphagyományhoz kapcsolódó rendezvényt tartanak itt húsvéttól kezdődően, amelyeket az itt lakó falusiakkal együtt ünnepelhetünk, akik színes népviseletbe öltöznek ilyenkor.

Fotó: Busak Attila

A Próbáljon szerencsét Hollókőn elnevezésű projekt révén a Várban födém került a 13. század végén épített korabeli ebédlőre és a várkapitányi lakrészre. Konyhát, kovácsműhelyt és két gazdasági épületet is kialakítottak, látogathatóvá tették az öregtornyot, és további kiállítási elemekkel bővítették a kínálatot, hogy bemutathassák az eredeti 14–15. századi várképet és váréletet.

Fotó: Gyetvai Gergely

Az Ófalu is tovább szépült, kicserélték a macskaköves útburkolatot, és szabadtéri színpadnak is helyt adó közösségi teret hoztak létre. Mindenféleképpen érdemes mostanában ellátogatni Hollókőre, megnézni az éppen megújulásának végén járó Ófalu szeptemberben nyíló látnivalóit, mint például a Táncházat, a Guzsalyast, a Gazduram Sajtboltját vagy pedig a régi Oskola épületét is.

Fotó: Busak Attila

A gyermekek részére maradandó élmény nyújtanak a Holló Jankó Mesejátszótér, a Palóc Játszóház és a különböző interaktív játékok is.

További információk

Exit mobile version