Már készülnek a nindzsák az olimpiára

nlc | 2015. Október 13.
A nindzsa harcművészek népszerűsítését célzó országos szervezet kezdte meg működését Japánban, hogy a külföldi turisták számára még vonzóbb célponttá váljon a 2020-as tokiói olimpiai és paralimpiai játékokra készülő ország.

A szervezet honlapján a nindzsákkal – a japán feudális társadalom “árnyharcosaival” – kapcsolatos információkat olvashatnak a felhasználók angol és japán nyelven. A szervezet tervei között szerepel továbbá, hogy országszerte rendezvényekkel fogja népszerűsíteni a február 22-ére meghirdetett nindzsa napot.

Előtör a nindzsakultúra

A sötétség és lopakodás mestereinek történetében fontos szerepet játszó 5 prefektúra – Kanagava, Nagano, Mie, Siga és Szaga – is részt vesz a kezdeményezésben, amelynek Ebizo Icsikava japán kabukiszínész is a támogatói közé tartozik. Mie kormányzója hagyományos nindzsaruházatot viselve jelentette be a hét végén a szervezet elindulását.

A kezdeményezők szerint korábban az országhatáron kívülről is jelezték már az igényt egy ilyesfajta egyesített szervezet iránt, mivel ez idáig több különböző csoport dolgozott a nindzsakultúra népszerűsítésén.

Exit mobile version