Több száz kertet és ingatlant elöntött a Balaton

nlc | 2016. Február 23.
Már 129 centiméter a Balaton átlagos vízszintje, ami rekordnak számít az elmúlt 15 évre visszatekintve, mindez komoly gondot okoz az alacsonyabban fekvő településeken.

A magas vízszint komoly károkat okoz. “A legmélyebben fekvő tóparti településeken – Balatonfenyvesen és Balatonmáriafürdőn – több száz kertet és ingatlant elöntött a víz. Minden egyes napsütéses és szélcsendes nap számunkra nagyszerű, mert nem emeli tovább azt a vízszintet, amely olyan magasságot ért el, amilyen rég nem fordult elő a Balaton környékén” – mondta Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere az InfoRádiónak.

“Most a 110 centiméteres víz van érvényben, és 20 centivel magasabban tartják a Balatont, ez pedig semmi esetre sem jó azoknak a településeknek, amelyek mélyebben fekszenek. Tudjuk jól, hogy a Siót megnyitották, próbálnak így szabályozni, de hiába csökken 1 centimétert a víz, ha közben a Zalából és a Zalával összeköttetésben lévő vízgyűjtő területről kétszer ennyi víz folyik be – hangsúlyozta. – Minden esztendőben elmondjuk, hogy ez egy többszereplős történet, hiszen ennek a tónak a magyar állam a tulajdonosa. A 120 centiméterről szóló határozat még nem jogerős. Ameddig valami nem jogerős, az előző határozat van érvényben. Nem azt szeretnénk, ha leengednénk a Balatont, hiszen minél több vizet tárolunk a Balatonban, annál jobb, annál tisztább, ez a végleges cél. De azt is tudomásul kellene venni, hogy ennek olyan műszaki feltételei vannak, amelyek még nem teremtődtek meg” – vázolta a problémát Lombár Gábor.

Exit mobile version