Óvatosságra inti az Isztambulba utazókat a Külügyminisztérium

MTI/NLCafé | 2016. Március 21.
A szombati merénylet után figyelmeztetést adott ki a Külügyminisztérium az Isztambulba készülők számára.

Az Isztambulba utazó magyar állampolgároktól fokozott óvatosságot kér a Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálata.

Isztambul legforgalmasabb sétálóutcáján, a Függetlenség sugárúton (Istiklal Caddesi) szombat délelőtt öngyilkos merénylő robbantotta fel magát.  A merényletnek öt halálos áldozata és 36 sérültje volt.

A konzuli szolgálat az kéri a városban tartózkodóktól, hogy kerüljék el a sétálóutcát és környéket, beleértve a Taksim teret is. Javasolják azt is, hogy tartózkodjanak a zsúfolt helyektől, valamint a tömegrendezvényektől.

Biztonsági okokból azt is kérik az utazóktól, hogy kövessék figyelemmel a hatóságok utasításait, a helyi hírközlés tájékoztatását, valamint a konzuli szolgálat utazási tanácsait.

Kérik azt is, hogy a Törökországban tartózkodó vagy odautazni kívánó magyar állampolgárok a konzuli szolgálat honlapján regisztrálják utazásukat.

Exit mobile version