Tilos lesz menni a mozgólépcsőn

nlc | 2016. Április 19.
A londoni metró mozgólépcsőjén kísérleti jelleggel, fél éven át csak állva szabad majd közlekedni. Azt remélik, ettől felgyorsul az utasforgalom.

Hat hónapon át tartó kísérlet keretében csak állniuk szabad az utasoknak a londoni metró Holborn állomásának mozgólépcsőjén.

Ha az utasok nem mozognak a mozgólépcsőkön, úgy gyorsabban halad a tömeg, a torlódás mintegy 30 százalékkal csökken – a brit főváros közlekedéséért felelős vállalat, a TfL felmérése szerint.

A Holborn állomás harmadik, felfelé vezető mozgólépcsőjén továbbra is lehet majd gyalogolni.   
A londoni metrón az utasok hagyományosan a mozgólépcső jobb oldalán állnak, miközben a bal oldalon bárki szabadon közlekedhet. Ahol azonban a mozgólépcső több mint 18 méter magasra visz fel, a bal oldali rész általában üres marad, viszont sorok kígyóznak a lépcső alján. 
A Holborn mozgólépcsője 23,4 méter hosszú. A novemberi kísérlet szerint csúcsidőben több mint 16 ezren, máskor több mint 12 ezren veszik idénybe.
A London Scool of Economics magatartástudományi szakemberei olyan közleményeket dolgoztak ki, amelyek a változásra próbálják rávenni az embereket. A hat hónap alatt ki akarják deríteni, melyikkel sikerül leginkább rábírni az embereket, hogy változtassanak szokásukon.

Exit mobile version