Durva lehűlést hoz a pünkösdi hosszú hétvége

nlc | 2016. Május 11.
Szombatig különösebben nem változik időjárásunk, a záporok, zivatarok mellett több órára kisüt a nap, 20-22 fok közötti hőmérsékletek mellett. Ugyanakkor pünkösd vasárnapján erős lehűlésre, az eső és szél mellett csupán 13-18 fok közötti hőmérsékletekre számíthatunk.

Szerdán sok helyütt borult lesz az idő, ugyanakkor a mozgó felhősávok mellett hosszabb-rövidebb időszakokra kisüthet a nap. A délkeleti szél napközben megélénkül, így a legmagasabb nappali hőmérséklet 19-24 fok között várható.

Csütörtökön már erősen felhős égboltra ébredhetünk, és a nap folyamán jelentősebb mennyiségű eső is hullhat. A délkeleti, keleti szél helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9-15, míg a legmelegebb órákban általában 16-21 fok közé emelkedhet a levegő hőmérséklete. Az időjárás előrejelzések szerint Keleten ugyanakkor még 22-24 fokig kúszhat a hőmérők higanyszála.

Péntek reggelre felszakadozik a felhőzet, megszűnik a tartós csapadék, ugyanakkor a napos időszakok mellett ismét összeállhatnak a gomolyfelhők, ezért a déli óráktól záporeső, zivatar is kialakulhat. A délnyugati szél megerősödik, zivatarok idején viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pénteken 9-14, a legmagasabb nappali pedig 17-22 fok között várható.

A hosszú hétvége első napján, szombaton többnyire erősen felhős idő várható, napsütésre sajnos már csupán elvétve számíthatunk. Sokfelé ered el az eső, helyenként zivatar is előfordulhat. A délnyugati szelet erős, helyenként viharos lökések kísérik. Éjszaka 10-15, nappal 17-22 fokra számíthatunk.

Pünkösd első napján, vasárnap a korábbi napokhoz képest jelentősen visszaesik a nappali felmelegedés, legföljebb 13-18 fokot mutatnak majd a hőmérők. Napközben felszakadozik a felhőzet és egyre kevesebb helyen valószínű csapadék, délután a felhőátvonulásokból már csak néhol fordul elő záporeső. Az északnyugati szelet nagy területen kísérik erős vagy viharos széllökések.

Pünkösdhétfőn felhőátvonulások várhatók többórás napsütéssel. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős széllökések, helyenként zivatarok is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3-9, míg a legmagasabb nappali hőmérséklet 14-19 fok között alakul.

(Híradó)

Exit mobile version