10 festői település, ahol úgy tűnik, megállt az idő

Gellért Tünde | 2016. Június 04.
Bár mi sajnos nem voltunk ilyen szerencsések (tatár, török, német mindent feldúlt és fosztogatott, ha betette ide a lábát), Európa számos pontján találhatunk olyan városokat, ahol azt érezzük: néhány száz éve megállt az idő. A gyönyörűen megóvott, restaurált és folyamatosan karbantartott lakóházak, malmok, kastélyok, templomok között sétálva belefeledkezhetünk valami mesebeli, megszépített középkorba, annak minden hátránya nélkül.

1. Házak, ahol a halottaknak is van saját kapuja

Terence Hill a Don Matteo-sorozat forgatásán annyira beleszeretett a 32 ezer lakosú umbriai városba, Gubbióba, hogy családjával ott is telepedett le. A sorozat epizódjainak külső felvételei bemutatják a 600 éves templomot, a gótikus nemesi palotát, a tágas főteret és a kanyargós középkori utcákat, no meg a különleges lakóházakat. Itt ugyanis két kapujuk van ezeknek az épületeknek: az élőké és a halottaké. Utóbbit csak akkor bontják ki, ha a holtakat kiviszik a házból, és azonnal be is falazzák, hogy ne jöhessenek vissza.

2. Falu a sziklatömbök alatt

A Cadiztól mintegy 100 kilométerre található spanyol települést még a mórok vájták a sziklákba, hogy bevehetetlen erődítményt hozzanak létre minden támadóval szemben. A városka neve a hét ostrom emlékét őrzi, amit sikeresen visszavertek az alapítók. A mindössze 3000 lakosú, 800 éves andalúziai Setenil Las Bodegas különleges “háztetői”, óriási sziklatömbök alá épültek be fehérre meszelt házai, éttermei, kávézói és élelmiszerüzletei, melyek messze földön híresek a régióban. Ahogyan bor-, olíva- és mandulakereskedelme is.

3. Művészparadicsom Dél-Franciaországban

Saint Paul de Vence ma is fontos kulturális helyszín, a múlt században pedig költők, írók, festők és színészek kedvelt pihenőhelye volt. A francia Riviéra egyik legrégibb városa, jelenleg 3500 lakosa van. Itt házasodott össze Yves Montand és Simone Signoret, itt élt Marc Chagall és Jacques Prévert. Bástyákkal ellátott várfalai, a régi piac hatalmas szökőkútja, a festői, keskeny utcák és a középkori lakóházak különleges, díszesen faragott homlokzatai a régió legszebb településévé teszik.

4. Házak, melyeknek fű nő a tetején

Izland déli részén, Reykjavíktól 154 kilométernyi távolságra, Skógarban található egy különleges kis település. Mindössze két gazdaságból, egy nyári szállodából, egy iskolából és egy szabadtéri múzeumból, afféle skanzenből áll. 1949-ben alapították a Skogafoss-vízeséstől, a jég alatti aktív vulkánt takaró Eyjafjallajökull és Mýrdalsjökull-gleccserek lábánál (ez a vulkán okozott teljes káoszt a 2010-es kitörésével az európai légi közlekedésben). A jellegzetes izlandi, fűvel borított házak, amelyeket más vidékekről telepítettek át, az eredeti templombelsők egy 15 ezer leletből álló kulturális örökség gyűjtemény részei.

5. Festői faházak és nyolcszögű templom Norvégia leghidegebb részén

Az egykori norvég bányaváros, Røros összes háza fából épült, leghíresebb épülete egy nyolcszögű templom, mely a harmadik legnagyobb befogadóképességű egyházi épület a maga 1640 ülőhelyével. A svéd határ közelében fekszik, és arról nevezetes, hogy az ország leghidegebb vidéke (1914-ben mínusz 50 fokot mértek itt). A 300 éves településszerkezet és utcahálózat, valamint az egyedülállóan kialakított faépítészeti stílus utánozhatatlansága révén került fel a kis norvég település a világörökség listájára.

6. Nyeregtetős házak egy középkori piactéren

A 700 lakosú német kisváros, Bernkastel-Kues a Rajna-vidék-Pfalz tartományban található. A jól ismert borászati központ, amely a Mosel-völgyben fekszik, 6900 lakost számlál, 1291-ben kapta meg a városi rangot. Középkori piactere a messze földön nevezetes nyeregtetős házakkal, a reneszánsz városháza, a keskeny vendégház (“Hegyes”-ház), a Szent Mihály-szökőkút és a Landshut nevű vár romjai kedvelt turistacélponttá teszik.

7. A világ legkisebbnek kikiáltott városa

A vallon városka, melyet nemcsak Belgiumban, hanem az egész világon a legkisebbnek tartanak (a város központjában mindössze néhány száz ember él, azonban a környező vidéken összesen már 11 ezer!) 1331-ben kapta meg a városi rangot. A jellegzetes, mészkőből készült házak, gyönyörű parkok, hangulatos utcácskák a tündérmesék hangulatát idézik. A Brüsszeltől kétórányi távolságra található Durbuy úgy őrizte meg középkori hangulatát, hogy közben a kényelem és a kényeztetés központjává is vált: számos kiváló szálloda és étterem kapott helyet az öreg, kékesszürke kőépületekben.

8. Az egyik legmagasabb májusfa Angliában

Az 1420 lakost számláló festői település az Avon folyó kanyarulatában fekszik, mindössze hat kilométerre Shakespeare szülővárosától, Stratford-upon-Avontól. Három hagyományos kocsmát és számos, Tudor-korabeli favázas és nádfedeles házat találunk itt, valamint az ország egyik legmagasabb (20 méter) májusfáját. Mivel az eredetileg fából készült nevezetességet villámcsapás törte ketté, alumíniummásolata került a helyébe Welford-on-Avonben.

9. Smetana szülővárosa

A kelet-csehországi Litomyšl a 13. században nyerte el a városi rangot, ezért számos gótikus és reneszánsz épülettel büszkélkedhet, köztük egy impozáns városházával, árkádos és bolthajtásos lakóházakkal. Smetana, a nagy zeneszerző szülővárosának azonban a reneszánsz kastély a legnagyobb nevezetessége, gyönyörű parkjával, szabadtéri és barokk színpadával, gazdagon díszített belső termeivel (1999 óta a világörökség része).

10. Tengeri csata Napóleonnal

A szlovéniai Piran-félsziget mellett zajlott le egykor a szlovén tengerpart eddigi egyetlen tengeri csatája, amit az angolok vívtak a franciákkal (ez volt a híres piranói csata). Akkor még ez a terület Olaszországhoz tartozott, ma már a kétnyelvű feliratokkal ellátott mediterrán városka Szlovénia része. A két kultúra találkozása, a kétféle építészeti stílus egymásra hatása eredményeként sokan úgy tartják: Piran egy kis darab Velence a szlovén tengerparton. Egy biztos: az egyik legjobban megőrzött és konzervált óvárossal rendelkezik, és számos magaslati pontjáról csodás kilátás nyílik az itteni Riviérára.

Olvass még településekről!

 

Exit mobile version