Veronai buszbaleset: elégtelen az autópályák védelme

nlc | 2017. Január 31.
Úgy vélik az olaszok, hogy elégtelen az autópályák betonpillérei közti védelem, ami ha erősebb, megelőzhette volna a magyar buszbaleset tragikus végkifejletét. A magyar diákokat szállító busz azután gyulladt ki, hogy átszakította a szalagkorlátot az autópályán, és nekicsapódott az fehajtó betonpillérjének.

A közúti balesetet szenvedetteket és hozzátartozóikat képviselő olasz nemzeti szövetség (AIFVS) elnöke szerint megelőzhették volna a sítáborból Magyarországra tartó iskolások tragédiáját, és akkor most nem kellene tizenhat embert gyászolni. Alberto Pallotti  a L’Arena című olasz lapnak tett nyilatkozatában kifejtette, hogy veronia autópályán balesetet szenvedett autóbusz előbb a szalagkorlátnak ütközött, majd a betonpillérnek, aztán kigyulladt. Mint azt leszögezte, sokkal kisebb lett volna a katasztrófa, ha a betonoszlop mellett futó szalagkorlát elbírja a nagy sebességgel becsapódó busz óriási tömegét.

Úgy semmi értelme a védőkorlátnak, ha az nem védi meg a közlekedőket – mondta az elnök, aki idézte azt az olasz miniszteri rendeletet, amely szerint a közúti közlekedés biztonságát szolgáló korlátoknak és egyéb eszközöknek alkalmasnak kell lenniük arra, hogy elnyeljék a mozgásban lévő járművek energiájának egy részét, és ezzel korlátozzák az utasokat érő sokkot. A magyar busz tragédiája után visszaépített szalagkorlát ugyanolyan, mint amilyennek az autóbusz nekihajtott, azaz alkalmatlan a feladatra.

A francia autópályákon a felüljárók tartópillérét betonfal védi attól, hogy a gépjárművek nekiütközzenek. A magyar autópályákon az autósokat dupla szalagkorlát, a korlátba beépített erős fémmerevítés és betonelem óvja a balesetektől. Az olasz A4-es autópályán Veronánál mindössze egyetlen szalagkorlát van, ezt szakította át a budapesti gimnazistákat szállító busz. 

Magyar Idők

 

    

Exit mobile version