Itt van az első nő, aki a világ összes országában járt már

nlc | 2017. Február 14.
Még csak 27 éves az első nő, aki bejárta a világ összes országát, ráadásul hihetetlenül gyors volt: alig több, mint 18 hónap alatt vitte véghez mindezt!

Tavaly ősszel mi is beszámoltunk Cassandra de Pecol ambíciózus projektjéről: a fiatal lány akkor 181 országot meglátogatott, és csak néhány volt hátra, hogy ő lehessen az első nő, aki mindegyik országban járt már.

Mostanra sikerült neki! Cassandra mind a 193 elismert országot meglátogatta és még olyan de facto országokat is felvett a listára, mint Tajvan. A lány nem csak az első nő, de a legfiatalabb amerikai, és mindenképpen az egyik leggyorsabb is, aki bejárta a világot: összesen 18 hónapon és 26 napon keresztül utazgatott. Az utazás összesen nagyjából 200 ezer dollárba (58 millió forint) került, amit nagy részben szponzorok fedeztek Cassandrának (a lány a Béke a Turizmussal Nemzetközi Intézet képviseletében utazott) , de ahogy Facebook-oldalán írja, ettől még egyáltalán nem volt könnyű az utazás. 

 

Szóval mi jöhet még ezután Cassandra számára? Egyelőre nyilván egy kis pihenés, aztán – természetesen – újabb kalandos utazás!

 

BoredPanda

Exit mobile version