Szaharai homok hullhat az égből pénteken

nlc | 2017. Február 24.
Igencsak döbbenetes, hiszen még februárt írunk, de az időjárás-előrejelzések azt mutatják, szaharai homok hullhat pénteken. A dél felől érkező eső sárgás színű lehet. A következő napokban pedig visszatérnek az éjszakai fagyok is.

A déli, délnyugati tájakon a csapadékkal együtt akár szaharai eredetű homok is hullhat az égből. A por és homok Magyarországtól délnyugatra, leginkább az Ibériai-félsziget, a Földközi-tenger nyugati medencéje és a Balkán nyugati térsége fölött halmozódott fel, pénteken a hazánk fölé sodorhatja a szél, az érkező csapadékkal együtt pedig kimosódhat a légkörből.

Az Időkép szerint a szaharai homokot a lehulló csapadék sárga színéből vehetjük majd észre. Sok helyen pedig az autókon, az utcai tereptárgyakon vékony homokrétek alakulhat ki.

Pénteken kezdetben kellemes tavaszi időjárásban lehet részünk, aztán az érkező hidegfront meghozza az esőt és a szelet. Délnyugaton néhol jelentősebb mennyiségű eső is hullhat. Reggel 5-10 fok között alakulnak a legalacsonyabb hőmérsékletek, míg kora délutánra 8-13 fokig emelkednek a hőmérők higanyszálai. Az érkező hidegfront hatására búcsút inthetünk a tavasznak.

A Kiderül előrejelzése szerint szombaton már többfelé viharossá fokozódik a szél, elszórtan zápor, sőt hózápor is lehetséges, a legalacsonyabb hőmérsékletek fagypont körül, míg a legmagasabbak pedig 3-8 fok között valószínűsíthetőek.

Vasárnap a napsütés mellett helyenként ismét záporra, hózáporra kell számítani. A hőmérsékletek hajnalra mínusz 5 fokig süllyednek, napközben ismét 3 és 8 fok közé emelkednek.

via GIPHY

 

Exit mobile version