Tiltott Város, Nyári palota, Lámatemplom, olimpiai stadion – sorolják az útikönyvek a helyeket, amelyek meglátogatása nélkül valamire való turista nem térhet haza az “északi fővárosból”. A Beijing Film Academy filmfesztiváljára meghívott húgom kísérőjeként tíz napot tölthettem Pekingben, és igyekeztem túl látni a fentieken.
Metrólabirintus, Hello Kitty és robogódivat
A két Magyarországnyi lelket számláló Pekingben irtózatos távolságok vannak, ezért egy napra két-három látnivalónál többet nem érdemes beleszuszakolni a programba. Csak a metrózással órák telhetnek el: Pekingben jelenleg 18 metróvonal működik több mint 500 kilométeren, naponta átlagosan 10 millió utazóval. A metrótérkép ennek megfelelően impozáns darab, de ez senkit ne riasszon vissza, ugyanis a kínai írásjelek mellett a fontosabb információk latin betűkkel is ki vannak írva mindenhol, így meglehetősen nehéz eltévedni. A metrók kis monitorain futó műsor pedig kifejezetten szórakoztató tud lenni: személyes kedvencem egy megható családegyesítés történetét elmesélő rövidfilm volt, amelyben természetesen főszerepet kapott a pekingi metró egyik lelkiismeretes alkalmazottja – soha rosszabb propagandát.
Noha a metró használata megkerülhetetlen, jóval kalandosabb a közlekedés a felszínen. Pekingben az utcán is nagy élet zajlik, és nemcsak azért, mert tízsávos autóutakon dübörög a forgalom. A járdákon a préselt gránátalmalevet vagy főtt ételt kínáló árusok mellett olyan nemzetközi cégek “képviselőibe” is bele lehet futni, mint az Amazon, ugyanis a járda az interneten megrendelt csomagok átvételére is tökéletesen alkalmas terep. Gyanútlan gyalogosként a zebrák környékén lankadatlan éberség a jelszó, mert folyamatosan sunyi, hang nélküli elektromos robogók bukkannak fel a legváratlanabb irányokból – igaz, kifejezetten trendi kiegészítőkkel. Pekingben a robogó igen kedvelt közlekedési eszköz, ami rengeteg robogót jelent az utakon, és mivel a menetszél ellen a sofőrök mindenféle színű és mintájú lábtakarókkal és kézzsákokkal védekeznek, gyalogosként állva gyakran csak annyi tűnik fel, hogy egy Hello Kitty vagy tarka pöttyös paplan suhan el mellettünk.
Főleg az őszi-téli időszakban egészül ki a pekingi utcakép egy kellemetlen jelenséggel, a szürke, mindent beborító szmoggal. Erős szmog idején nappal a boltokban kapható szájmaszk a leggyakoribb kiegészítő a járókelőkön a sima fehértől a színesebb darabokig (az egyetemisták és a fiatal nők az elegáns fekete darabokat részesítik előnyben), esténként pedig a füstköd klasszikus horrorfilm forgatási helyszínné változtatja a parkokat és sötétebb sarkokat. A szmog még a vallásgyakorlást is befolyásolja: a szerzetesekkel és imádkozó civilekkel teli Lámatemplom például gyönyörű a mindent elárasztó füstölőfüstben, de azért árnyalja a képet a füstölőhasználatot szmogos napokon tiltó tábla.
Az a szép zöld gyep…
A szmogban fürdő óriássztrádák és emberekkel zsúfolásig tömött turistalátványosságok után igazi felüdülést jelentenek Peking parkjai. A Tiltott Város turistaáradata után például a pekingi mércével számítva közelinek számító Beihai park a béke macskákkal és kacsákkal teli szigete, de az Ég Oltára is igen kellemes hely a kikapcsolódásra. Hétvégén a parkokat ellepik a lábtollasozó és csikungozó helyiek, a kisgyerekes családok és a táncos egyenruhában koreográfiát szorgosan gyakorló nyugdíjasok a kis magnójukkal. A nyugati turista sem maradhat ki a közösségi életből: főleg a vidékről Pekingbe érkező kínaiak repesnek a boldogságtól, hogy találkozhatnak a távoli Európából érkezett utazókkal, és nagyon lelkesen igyekeznek ismerkedni. A nyelvi akadályok sokszor egy közös fotóban oldódnak fel: mindkét kultúra szülötteinek örömteli pillanatokat okoz, amikor fülig érő szájjal tízen összeverődnek egy-két közös szelfi erejéig, és azt találgatják, mit próbál mondani a másik.
Porcelándiktátor olcsón eladó
Ugyan távolról sem vagyok rutinos alkudozó, a köszönöm mellett két hasznos kifejezést tanultam kínaiul: dóa sha cjen? – azaz mennyibe kerül?-, és pjien ji tien!, vagyis olcsóbban! A kötelező ajándékvásárlási köröket számos helyen le lehet tudni, de mégis csak egy igazi kínai piacon az igazi beszerezni a szuveníreket. Az útikönyvek az elsősorban régiségeket kínáló üzleteiről híres Liulichangot, a Silk Marketet és a Panjiayuan-piacot ajánlják. Bár a Silk Market neve hallatán logikus feltételezés, hogy hatalmas, gyönyörű selyemvégeket kínáló árusok végtelen sorai között bolyonghatunk, az elnevezés csalóka. A selyempiac a valóságban egy kívülről nem különösebben vonzó plázát takar, amióta 2006-ban úgy döntöttek, tetőt emelnek fölé, és a selyemből készült ruhák, nyakkendők és terítők mellett nagy nyugati márkák másolatait kínáló üzletekkel pakolják tele az épületet.
Az igazán autentikus élmény azonban pár metrómegállóval arrébb, a Panjiayuanon található. A gigantikus bolhapiacon, ahol csak a porcelánoknak négy hosszú sor van fenntartva, a színes gyöngyöktől a kalligráfia-ecseteken keresztül a jádeékszerekig gyakorlatilag minden van, amire turista vágyhat – még hófehér Mao- és Sztálin-mellszobrokat is vásárolhatnak az extrémebb portékát óhajtók. Alkudozás nélkül azonban Pekingben sincs üzlet. Attól eltekintve, hogy az ajánlatokat a kínaiul nem beszélő vevő és az angolul nem beszélő eladó egy kalkulátoron keresztül teszi meg egymásnak, az alkudozás nemzetközi nyelvéül ugyanaz a színjáték szolgál, mint másutt: a hitetlenkedő nevetések, teátrális fejrázások és az érdektelen távozás imitálása itt is bejön, ha a kínált ár feléért akar az ember agyag teáskannához vagy míves bronzlovacskához jutni.
A kacsán (és a nyúlon) túl
Gasztrománoknak érdemes kipróbálniuk az éjszakai élet centrumaként szolgáló Houhai-tó körül sorakozó éttermek és bárok kínálatát. Elsősorban a híres pekingi kacsát tartják kihagyhatatlannak, de a magyarul “forró fazék” néven futó huo guo vagy hotpot talán ennél is izgalmasabb élmény. Az asztal közepén gőzölgő kondérban rendszerint sima és csípős alaplé rotyog, amibe a vendégek változatos alapanyagokat dobálnak, majd a forró léből kihalászva szószokba mártogatva megeszik azokat – a hotpot ezáltal kiváló teszt annak felmérésére, ki milyen szinten áll az evőpálcikák használatában. Kis túlzással csak a fantázia szabhat határt annak, mit akarunk megfőzni: az étlapról a zöldségeken, gombán, tésztán és tofun túl nyúlvesét, disznógyomorfalat és kacsavért is kérhetünk. A hotpotozás valóságos lakoma, és igazi közösségi élmény, ezért elsősorban társasággal, éhesen és ráérősen jó választás.
Mao és a sorban állás
Peking monumentális méreteit a metrótérkép tanulmányozása mellett a leginkább a Tienanmen téren állva érezhetjük át, ahol a Mennyei Béke Kapuja és a Kínai Nemzeti Múzeum mellett alighanem a világ egyik legnagyobb művirágcsokra is helyet kapott. A világ egyik legnagyobb tere számos politikai megmozdulás helyszínéül szolgált – a leghíresebb talán az 1989-es diáktüntetés –, és állítólag egymillió főt képes befogadni. Ha ennyi embert nem is látni itt egy átlagos délelőttön, a tömeg így is elfoglalja a tér jelentős részét. Mindez Mao Ce-tung mauzóleumának köszönhető: a volt kommunista vezető bebalzsamozott holttestét őrző épület csupán délig látogatható, de sokszor már kilenckor hosszú sorok kígyóznak előtte. A mauzóleumba való bejutás közben szerezhető tapasztalatok nemcsak a kínai látogatók reakciói miatt érdekesek – a mai napig előfordul, hogy valaki elsírja magát az üvegkoporsó mellett –, hanem azért is, mert az amúgy gyorsan haladó sorokban egy kis ízelítőt kapunk a számtalan kulturális különbség egyikéből. A kínai turisták jellemzően igen agilisan állnak sorban, kellő lendülettel és kitartással tolakodnak, és természetesnek veszik, ha a lelkesedés hevében néha egy-egy könyök fúródik a hátukba. Európaiként a lökdösődésben való részvétel habitustól függően komoly türelemjáték lehet, ugyanakkor a közös ácsorgás össze is tudja hozni az embereket. Ha nincs Mao, én például soha nem ismertem volna meg azt az angolul meglepően jól beszélő fiatal srácot, aki spirituális tanítója előadására érkezett Pekingbe, hogy aztán saját bevallása szerint a környezete boldoggá tételén munkálkodjon. Egyből gyorsabban telik az idő, ha van kivel előre araszolni, és az illető még a kedvenc meditációs zenéit is lelkesen mutogatja a kihangosított telefonján.
Érdekes belegondolni, hogy egy kínai vidéki városban él valaki, akinek a telefonjában van egy közös képe velem, és bár valószínűleg nem tud róla, ezzel a cikkel a személye nyomot hagyott az internet egy magyar nyelvű csücskében.