Vissza a múltba, időgép nélkül! – hosszú hétvége Szófiában

Amikor megérkezünk a városban, és sikerült a központi helyen szállást találnunk, már indulhat is a felfedezés! Az árak alacsonyabbak, mint itthon, így ne spóroljunk, bátran keressünk belvárosi, akár négycsillagos butikhotelt.  Sokan mondják, és ez valóban igaz, hogy Szófiában a hátizsákos turista is fejedelemként élhet.

Szófia titka

A város titka épp abban van, hogy kicsit megállt az idő, még a 80-as évek itthonjának az érzését őrzi. Közben már nagyon sok helyen húzzák fel a plázákat, a gigantikusság megjelent, az egyenházak nyomasztósága kezd eltűnni. És ezzel együtt az is el fog veszni, ami miatt még ámulhatunk és bámulhatunk. Ne késsünk le a vissza múltba érzésről, utazzunk ide! Bámulhatjuk a Largót – ők nem szégyellik, nem tüntették el, a történelem részeként mutatják be, turisztikai látványosság lett. Építészeti komplexum a város központjában – klasszikusan szocialista stílusú.

1950-től kezdték megépíteni, olyan területen, amelyet agyonbombáztak a második világháború alatt. A kommunista építészet kedvelte a monumentalitást – a hatalmas, nyitott téren érezni fogjuk, ezt mit jelent. Sokan szörnyülködnek a kábeleken, amelyek a házakból lógnak ki, s valóban, ez nem bolondos dekoráció, hanem a “régi idők” emléke, ami viszont egyre több művészt inspirál. Van ahol installáció született belőle. A balkonok is ilyen fura csodák itt – multifunkcionálisak. Sokan ide teregetnek, még többen főznek az erkélyen. Gyakori a “terasztűzhely”, nyáron innen szállnak fel a legfinomabb illatok.

Azt mondják, nem jártál még Bulgáriában, ha nem vásároltál az úgynevezett Klek boltból. Mondhatnánk térdelős kioszknak, mert a kiszolgálás a “föld alól” történik, mi a járdaszintről hajolunk be a pincébe. Sorban álló embereket nemigen látni, a külföldiek sokszor zavarba jönnek, de itt valahogy másképp mennek a dolgok. Ahogy a mozgólépcsőn is. Az emberek a bal oldalon szeretnek állni, cikk-cakkban futkároznak rajta. Szófiában olyan, mintha a sintér nem dolgozna. Ha látunk egy kóbor kutyát, ne ijedjünk meg, nem bántják az embereket, valaki mindig megeteti őket. Ha még ennyi furcsaság sem elég, játsszunk egy igen-nemet! Kérdezzünk meg valakit, hogy ma péntek van-e, bólogatni fognak a nemre, rázzák a fejüket az igenre. Akik szívesen innának sört, na, azt itt úgy mérik, mint nálunk a bort. Műanyag kannákban. Lehet másfél, két és fél literes kiszerelésű. S hogy mit imádnak a virágokon kívül? Merthogy virágboltból is lépten-nyomon akad egy, a rózsakultúra egészen elképesztő. A magvakat. Ilyen különleges mogyorót, fenyőmagot, pisztáciát, kesudiót áruló kis boltok tucatját már csak nagyon keletre innen láthatunk. És a tűzijáték – azt sem szabad elfelejteni. Egyszerűen imádják. Nincs olyan nemzeti ünnep, vagy akár csak egy családi születésnap, amikor ne ezzel ünnepelnék magukat: egyszerűen fénybe borítják az eget.

Aranykupola a város szimbóluma

Az első napi látnivalók közé biztosan a híres vallási épületek fognak tartozni. Amit mindenkinek látnia kell, az a város szimbóluma, az Alekszandr Nyevszkij-székesegyház. Pedig nem olyan régi épületről van szó. Bulgária történelmében viszont a török uralom alóli felszabadulás (amely majd 500 évig tartott), akkora jelentőségű, hogy az orosz-török háború befejezésének szerettek volna méltó emléket állítani. Nyevszkij ebben már nem segíthetett, lévén a középkor egyik híres orosz hadvezére – a Jégmező lovagja, de még ekkor is előtte tisztelegtek a névadással.

Az alapkő letétele után (1882), végül 1912-re készült el a neobizánci stílusú épület. Impozáns: 12 harangja, 5000 embert befogadó alapterülete, számtalan aranykupolája miatt. Ha valakinek van kedve, elolvashatja a középső mennyezetre írt Miatyánkot, vagy az itt található ikonrészleget is megcsodálhatja. Ez utóbbi a kriptaszinten található, belépővel látogatható. Ha Szófia, akkor aranykupolás Nyevszkij. Másfél órát szánjunk rá, ha nagyon alaposak és kíváncsiak vagyunk.  

Templomok és tolerancia

Az Alekszandr Nyevszkijtől többfelé is indulhatunk, de ha első nap a templomok többségét ki akarjuk pipálni, akkor jöhet az Orosz Templom – a belvárosban álló orosz ortodox épületet 1913-ban építették. Ha nézelődés közben megéheznénk, bátran válasszunk a különböző kelt tésztás finomságokból, mindennap frissen sütik őket.

Képtelenség ellenállni nekik! A kirakatok roskadnak a túrós jellegű, csokis, sós és édes tekert és nyújtott finomságoktól. Apropó! Olyan bolgár étel, amiben nincs joghurt vagy sajt, talán nem is létezik. Több tucatnyi fajtát tartanak számon – lehetetlen választani, ez a laktózérzékenyeknek fontos információ. Sokszor kívülről nem is látszik, csak két-három harapás után derül ki. Kérjünk bányicát, ez tipikusan bolgár péksütemény, fehérsajttal, szirénével készítik. Ha szeretjük az édeset, a mézzel csurgatott baklava az igazán jó választás. Egy-kétszáz forintnyi levát kell csak kifizetnünk és garantáltan bírni fogjuk a vacsoráig, hatalmasak a péksütik.

Ha már újra van erő a lábunkban – keressük fel a Szent Szófiát! A helyieknek nagyon fontos ez a hatodik században épült bazilika, az első tíz látnivaló közé sorolják. Akárcsak egy még korábban épültet, a negyedik században elkészült Szent György templomot, ez a város legrégebbi épülete. A szemfülesek fogják csak megtalálni, keresni kell! Hogy miért? Bár a központban áll, kicsit eldugták (körbeépítették) ma a Sheraton Balkan Hotel udvarán nézhetjük meg. A kegyhely egyes részei a római időkből származik, akkor fürdőként használták – a múlt árad a falakból.

És még mindig nincs vége Isten házainak. A Tolerancia tere például onnan kapta a nevét, hogy ha körbe nézünk, karnyújtásnyira található, szinte egymás mellett egy mecset, egy zsinagóga, egy katolikus és egy ortodox templom. A mecsetet, a Banya Bashit Mimara Sinan tervezt, aki az isztambuli Kék mecsetet, a zsingagóga pedig a Dohány utcai után a második legnagyobb Európában – egy igazi szépség a szefárd hívők számára. Itt mindenki oda térhet be, ahová a lelke hívja.

A zöldségek íze egészen elképesztő!

A nap végén helyi ételeket válasszunk vacsorára! Az éttermek közül több kissé leamortizálódott külsővel riasztja el az ide látogatót – de betérve családias hangulat, stílusos berendezés fogad majd minket – az ételek finomsága pedig sehol sem kérdőjelezhető meg. Olyan finom salátát, retket, uborkát, paradicsomot nem lehet kóstolni, mint itt! Kérjük előételnek, a főétel mellé. A sopszka saláta például tipikusan helyi étel, sziréne sajttal a tetején. A bolgárkertészet világhírű, és mi magyarok különösen tudjuk értékelni, hiszen a 19. századtól kezdve nálunk is ők határozták meg a zöldségtermesztést. Az Osztrák-Magyar Monarchia idejében szinte minden város környékén működtek bolgárkertészetek hazánkban. Nekik köszönhetjük a póréhagymát, a padlizsánt, a spárgatököt. Olyan hatékonyan termeltek, hogy olcsón tudták adni, bárki megfizethette. Amikor keressük a jó ízeket, itt bármibe haraphatunk, mert az igazi lesz és egészen különleges. Nyáron például a gyümölcsök.

Egy kis kóstoló után másnap már nyitott szemmel fogunk a piacon sétálni, és bátran veszünk valamelyik idényzöldségből, mert tudjuk, hogy mit mulasztunk, ha nem tesszük meg! A főételek alapanyaga a sertés, a bárány, a birka és a hal. Sok a hasonlóság a szerb, a török, a görög ételekkel – ha kebabcset, kjuftet, muszakat vagy gjuvecset kérünk – az tipikus helyi étel. Nyáron a főzés nélkül készített hideg levest, a taratort kell megkóstolni, aludttejjel csinálják. A fűszereknél erőteljes a bors használata, és a borsikafűé, a csubricáé. Ez tipikusan bolgár, akár a dzsodzsen, de azt babos ételekhez választják.

Nézzünk a lábunk alá!

Az igazat bevallva Szófiának épp annyi látnivalója van, amit egy hétvégébe belezsúfolhatunk. Érdemes viszont lefelé is figyelni. Egyrészt, mert Szófia belvárosának több utcája sokszor sárgállik. Itt még nem cserélték ki a sárga keramitköveket, és ha idegenvezetővel járjuk be a várost, ő biztosan elmeséli, mert nagyon büszkék rá, hogy Ferenc Józseftől kapták ajándékba. Valóban, ez a századfordulón divatos utcaburkolat igazi kincs volt akkoriban, a bolgár cár ki is rakatta vele a várost. Tartósabbnak bizonyult a fakockánál, jól bírta az esőt (bár vizesen azért csúszott) és a megpróbáltatásokat. Budapesten a legtöbb helyen nem látták benne az értéket, és lecserélték, itt viszont városi kincsként kezelik a mai napig. Ha látjuk, fotózzuk le – magyar találmány ugyanis. Ahol viszont Szófiában modern betonjárdák vannak, a fedlapokkal vigyázzunk, a legtöbb billeg, ha rálépünk.

A második nap – mivel a belvárosi rész nem túl nagy, minden templomot látni fogunk újra, tájékozódási pontnak az Alekszandr Nyevszkijt érdemes figyelembe venni, a kupoláit nagyon messziről is észrevesszük. Amit mindenképp nézzünk meg, az a központi fürdő épülete – mondják városi vagy török fürdőnek –1911-ben nyitották meg – ma az egyik fele a Városi Múzeumé, a másik része valóban vízterápiát kínál. Érdemes kulacsot vinni magunkkal, hamar fel fog tűnni ugyanis, hogy a helyiek isszák a fürdő előtti téren a meleg ásványi forrás vizét – bárki megkóstolhatja. Szófia gazdag parkokban – ezekben gondozottan burjánzanak a növények, virágok. A leghíresebbnek a városi parkot tartják – kávézókkal, szökőkutakkal, romantikus sarkokkal. Aki inkább múzeumba menne, kettő közül is választhat. A Nemzeti Történelmi Múzeum ugyan nem a belvárosban, hanem az elővárosban, Boyanban található – de a thrákiai arany kincsek miatt sokan szeretnék látni. A másik múzeum a Természettörténeti Nemzeti Múzeum – állatok, növények, ásványok – felfoghatatlan mennyiségben. Tavasszal a várost ne hagyjuk el úgy, hogy nem vettünk magunknak piros-fehér cérnából készített karszalagot vagy babát. Március elsején kötik fel, tűzik ki vagy akasztják templomkertek bokraira – egyszerűen látványosan megünneplik, hogy végre vége a télnek, és addig hordják, amíg el nem kopik, le nem szakad. Szerencsét hoz, szerelmet erősít. Bulgáriában pont annak örülnek, ami érték – a természet megújulásának, a természet kincseinek. Ha kevesebb szépséget keresünk az épületekben, jobban figyelünk a növényzetre és az emberekre, képtelenség, hogy csalódottan távozzunk!