Levendulaszezon: folyik a harc az utolsó tövekért

KZ | 2017. Június 26.
Nektek sikerült eljutni idén levendulázni? Sosem késő! Mutatjuk, mire számíthattok, ha szerencsés időpontban mentek.

Júniusban fél Magyarország Provence-szá változik (na jó, ezt a mondatot nem azoknak írtam le, akik már voltak Provence-ban). Mármint abban a tekintetben, hogy nem tudunk úgy lépni, hogy ne tapossunk el egy levendulatövet. Mármint virtuálisan – ha lehet virtuálisan taposni. Szóval divat lett a levendula, nem most, hanem már vagy öt évvel ezelőtt. Ami azért jó, mert így ugyan még mindig rengeteg ember lepi el hétvégente a hazai kerteket, de legalább látni is a növényt a tömegtől, ami eloszlik az egyre több, turizmusra építő kertészet között. Ehhez persze nem Tihanyba kell menni, inkább a kisebb, kevésbé ismert helyekre. De vigyázat, szedni nem mindenhol lehet, van, ahol csak a drága szappanokat és szörpöket vásárolhatjuk meg a shopban, a növényt pedig fotózhatjuk, ablakból, ötszázért.

Stábunk viszont a sztárvirág közelébe jutott, még meg is érinthette, nézzétek!

ITT pedig a lista, hol érdemes vadászni a még le nem rabolt termésre.

 

Exit mobile version