Lefogadom, hogy téged is idegesít a júniustól augusztusig borítékolható jelenség: a Facebookon, Instagramon lépten-nyomon nyaralós fotódömpingbe botlasz, már az első napon végignézhetetlenül sok fotót tartalmazó, dögunalmas, ráadásul folyamatosan frissülő Kicsymmel Görögbe/Olaszba/Horvátba és hasonló című mappákba ömlesztve.
Azt is lefogadom, hogy ha nyaralni mész, már az első nap létrehozod a Kicsymmel Görögbe/Olaszba/Horvátba mappát, telepakolod végignézhetetlenül sok fotóval, majd folyamatosan frissíted, ezzel akaratodon kívül is idegrángást okozva ismerőseidnek.
(Azt is lefogadom, hogy felháborodtál az előző bekezdésen. Annyi baj legyen.)
Lássuk be, ezt hozza ki belőlünk a Facebook, mind ilyenek vagyunk, vagy legalábbis voltunk; nincs értelme ezen keseregni vagy efölött ítélkezni, inkább nézzük végig, mit tehetünk a jelenség ellen, amely most, hogy eltörölték a roamingdíjakat, minden bizonnyal egyre csak súlyosabb lesz. Itt van tehát öt szabály, amelyet betartva sokkal izgalmasabbak, tartalmasabbak, mélyebbek és átláthatóbbak lesznek a nyaralásról készült fotóalbumaid. Persze csak óvatosan: megeshet, hogy ha túl komolyan veszed őket, becsípődik a téma, és elkezdesz komolyan foglalkozni a fotográfiával, ami felemészti az idődet, a bankszámládat és az életed jó részét is! (Mellesleg csodálatos.) Én szóltam.
1. Gondolkodj fénnyel!
Közhelyes tanács, tudom – lesz itt még pár Coelho-kompatibilis mondat, előre is elnézést –, mégis sokan elfelejtik vagy eleve nem is tudják: a jó minőségű (zajmentes, nem bemozdult, éles) fotóhoz fény kell, minél több. A kamera – legyen az a mobilodé, vagy egy több százezres, cserélhető lencsés gép – nem téged lát, amikor szelfizel, nem a Colosseumot, az Eiffel-tornyot, a kajádat vagy a hotdogvirsli-lábaidat a tengerparton, hanem az azokról visszavert fényt. Minél kevesebb van belőle, annál durvább kompromisszumokra kényszeríted a kamerádat. Ilyen a képzaj, illetve annak szűrése (ebből lesz a csúnya, mosott, részlettelen kép), a bemozdulás, az életlenség.
Tudj róla, hogy még a legjobb mobil (sőt még a legjobb “igazi” fényképezőgép) fényérzékeny szenzora sincs sehol a szemedhez képest, amely villámgyorsan alkalmazkodik a félhomályhoz: mindent lát, villámgyorsan, pontosan fókuszál és – bizony! – a maga módján zajt is szűr. Ezt nem várhatod el a kamerádtól. A profi fotós nem attól profi, hogy többmilliós felszerelése van, hanem attól, hogy pontosan tudja, mikor milyen kompromisszumokat érdemes kötnie a legjobb eredményért.
Szóval: keresd a fényt! Vagy csináld! Ha kísérletező kedvedben vagy, ne a kamerád beépített vakuját használd, hanem külső fényforrást, akár egy bicikli- vagy zseblámpát, az eredmény sokkal meggyőzőbb lesz!
2. Szeresd a szelfibotot!
Tudom, hogy közutálat tárgya, rendes ember nem hogy nem használja, hanem megvet mindenkit, aki igen, de a helyzet az, hogy a szelfibot a fotográfiatörténelem egyik nagy találmánya. Amilyen egyszerű, olyan zseniális, és igen: olyan okosan használható.
A jó (úti)fotó nemcsak a közvetlen tárgyra koncentrál – legyen az helyi étel, piaci kofa, történelmi épület vagy, mint a szelfibottal általában, te –, hanem annak környezetére, a körülötte zajló életre is. Erre pedig tökéletesen alkalmas a szelfibot, amelyet éppen ezért érdemes akkor is használni, amikor egyedül vagy a pároddal, tehát nem nagyobb társasággal vagy. Ha ügyesen bánsz vele, nemcsak magadat mutathatod meg vele, hanem a meghitt viszonyt is, amelyet nyaralásod helyszínével ápolsz. Menj el a helyi piacra, kis kávézókba, sikátorokba, szóval olyan helyekre, ahol igazi élet zajlik, és szelfizz szelfibottal anélkül, hogy a kamerába mosolyognál / csücsörítenél / üzennéd a tekinteteddel, hogy te vagy az élet császára. Csodát tesz majd ez a gyűlölt tárgy, meglátod!
A másik szemét azért persze ne szúrd ki vele. Az tényleg nem menő.
3. Várj!
Látsz valami szépet, előveszed a kamerát, kattintasz, és mész tovább. Erről szól az egész, nem? Ha rám hallgatsz, nem. A fotózás egyik legfontosabb mozzanata a várakozás.
A fotós vár.
A streetfotós tíz perceket, a tájfotós fél napokat, a természetfotós egész napokat, akár jégben és sárban fekve. Téged természetesen nem bátorítanálak ilyesmikre, de általánosságban igaz, hogy sokkal erősebb lesz a kép, ha hagysz neki egy kis időt, hogy összeálljon előtted. Várd meg a jó fényeket, az éppen a megfelelő irányban és ruhában elhaladó járókelőket, a nevetést, a homlokráncolást, szóval az Henri Cartier-Bresson által leírt, illékony döntő pillanatot, amiért ő tényleg rengeteget volt képes várni, és amelyre ma már klasszikus életműve nagy részét építette.
Vagy legalább azt várd meg, hogy a helyiek ne meneküljenek a kamerád elől, és ne is pózoljanak neki.
Mindig jobb a kép, ha a fotós legalább egy kicsit láthatatlanná válik.
4. Helyezkedj!
Ez nem csak a komponálásról szól, amit mindenki művel tudatosan vagy öntudatlanul. Arra gondolok, hogy – újabb Coelho-bölcsesség, újfent bocsánat –
ne azt fotózd, amit látsz, hanem azt, amit meg akarsz mutatni.
Ha használod a szemed, a kettő nem ugyanaz. A legtöbb nyaralós fotó azért unalmas, mert készítője egyszerűen előveszi a kamerát, nem megy semerre, csak a szeme elé tartja, kattint, és megy tovább. Mozdulj meg a kép kedvéért: keresd a szöget, a perspektívát, az össze- és széttartó vagy éppen a párhuzamos vonalakat. Ha készen állsz, alkalmazd a klasszikus szabályokat (harmadolóvonalak, aranymetszés), vagy ellenkezőleg: a szimmetriát. Próbáld meg az embereket szemmagasságból fényképezni, akkor is, ha ez rogyasztással, térdeléssel jár. Gyerekeknél, ülő alakoknál ez az egyszerű trükk csodát tesz.
Némi gyakorlással nemcsak szép, hatásos képeket készíthetsz, hanem eljuthatsz a fotózás igazi értelméig: történetet mesélsz.
5. Fogd vissza magad!
Ha a fentiekkel úgy vagy, hogy “csinálja a halál, én szórakozni megyek, nem művészkedni”, akkor egyrészt megértem, ha soknak tűnik, de hidd el, egy kis odafigyeléssel mindez sokkal egyszerűbb, mint ahogy hangzik. Másrészt kompenzálásképpen – és egyébként is – adnék egy egyszerű tanácsot: egy tárgyról (épületről, emberekről, ételről, szóval olyan dolgokról, amelyeket az emberek nyaralás közben szeretnek fotózni) csak egy képet készíts. Tudom, van hely a mobilon, nem fogy el a memóriakártya sem, de akkor is: szorítsd magad korlátok közé! Egy kép – de az olyan legyen!
Ugyanez igaz a válogatással is: ne ments le (és ami még rosszabb: tölts fel) egy-egy tárgyról, helyzetről húsz-húsz fotót csak azért, mert mindegyik egészen szép. Válogass szigorúan, célratörően! Nem véletlenül tölthetnek fel egy-egy eseményről, témáról maximum tíz-tizenkét képet a fotósok a pályázatokon. Aki ugyanis ennyivel nem tud elmesélni egy történetet, az semennyivel sem. Ennyire szigorúnak persze nem kell lenned magaddal, legyen elég annyi: egy húszképes albummal sokkal többet elmesélhetsz, mint egy százképessel.
Így pedig tényleg sokkal többet üzensz majd, mint szimplán azt:
Nézzétek, itt voltam!