5 különleges hely Prágában, amit nem reklámoznak agyon

nlc | 2017. Október 01.
Aki járt már a cseh fővárosban, az tudja, hogy a prágaiak semmit sem bíznak a véletlenre, ha az idegenforgalom pezsdítéséről van szó: rengeteg prospektust találunk minden szálláshelyen, lépten-nyomon turistacsalogató, jelmezes úriemberek invitálnak valahová az utcán, kis pavilonokban kínálják a városnéző túrákat, és még sorolhatnám. Prága óvárosa a Moldva mindkét partján zsúfolásig tömve szinte minden évszakban turistával, azonban akad néhány megtekintésre érdemes hely, amit nem ajánlgatnak minden sarkon, úgyhogy nekünk kell megtalálnunk.

Nem olyan régen jártunk Csehországban, akkor Karlovy Varyra fókuszáltunk, majd lettországi kitérők jöttek például a rigai éjszakával. Becsúszott egy Medve-szurdok, most pedig visszatérünk a csehekhez: egyenesen a fővárosba, azaz Prágába.  

1. John Lennon vonzásában

Ilyen hangulatos és páratlan érdekesség a John Lennon Emlékfal a Kampa-szigeten. A hetvenes években jött létre, 1980-tól (meggyilkolása éve) került fel rá John Lennon portréja, majd Beatles-dalszövegek, békejelek és falfirkák. Később a szocializmus elleni tiltakozás eszközévé vált, a rendőrökkel összecsapó diákok, fiatalok ide írták-rajzolták fel panaszaikat, vádjaikat. Időről időre lemeszelték, a fal mégis újra betelt. A hely egyszerűen legendává vált, azonban egyetlen tábla sem utal a helyére, mindössze egy közeli kávézó tábláján jelenik meg némi útbaigazítás.

Hogy hol találjuk? Ha lesétálunk a Károly-híd bal oldalán található lépcsőn a Kampa-szigetre (mielőtt elérnénk a híd végét, és átsétálnánk a kapu alatt a Várnegyedhez vezető úton), rövid idő után rábukkanhatunk. Címe: Velkopřevorské náměstí. A Máltai Lovagrend tulajdona, amely engedi, hogy újra meg újra  azt festhessenek rá, amit csak akarnak. Ritka az olyan pillanat, amikor nincsenek fiatalok csoportjai a falnál, vagy nem énekel valaki el egy híres Beatles-dalt. Lenyűgöző és megható látni őket, mennyire tudnak hinni és bízni a béke és a megértés szellemében. 

Innen nem messze találjuk a John Lennon Pubot, érdemes meginni itt egy sört.

2. Franz Kafka folyton mozgásban lévő feje

David Černý cseh szobrászművész alkotásaival gyakran találkozunk Prága utcáin. Sigmund Freud életnagyságú alakja például egyik kezével egy rúdba kapaszkodva lóg a belvárosban, egy kisbaba mászik a  Žižkov városrészben található televíziós tornyon, és a Moldván egy óriási mutatóujj mered az ég felé. 

A 42-45 tonnás (eltérő adatokat lehet olvasni róla), állandóan mozgásban lévő műalkotás a Városház felé néz, a Quadrio üzletközpont mögött helyezkedik el, a Národní třída metróállomás felett. 42 mobil szintje igazodik a híres cseh író, Franz Kafka arcához. A szobrot 2014 óta csodálhatják meg az érdeklődők ezen a helyen.

3. Betlehemi kápolna

Arról híres ez a gótikus kápolna (ami 1391-ben épült), hogy 1402-től egy évtizeden át Husz János csehül hirdette az igét a katolikus egyház határozott tiltása ellenére (3000 fős tömegek előtt prédikált). A teológus és reformátor máglyahalála elindította a huszita mozgalmat, és nem sokkal ez után fegyveres felkelés tört ki, majd megalapították Tábort, a huszita várost (a város és a huszita egyház mai napig létezik). A 18. században a jezsuiták lerombolták, de a múlt század ötvenes éveiben újraépítették régi metszetek és képek segítségével az épületet, melynek ajtaja eredeti. A bejárat mellett 2015 óta néhány fémlemezen a husziták jelszava látható: Az igazságért! A felirat kizárólag napos időben olvasható, mivel a fémlemezbe vésett lyukak segítségével tűnik fel. „Ez a jelszó olyan, mint az igazság, amely szintén csak időnként kerül a felszínre” – mondta a Husz János örökségét gondozó társaság elnöke, Hynek Fajmon. A kápolnát a belvárosban találjuk, címe: Betlémské náměstí.

4. A kommunizmus áldozatainak emlékműve

A szoborcsoport a Petrin-hegyen található, 2002-ben avatták fel a Moldva felé lejtő oldalon (Vitežná utca környéke).  Olbram Zoubek cseh szobrász, illetve két építész-tervező, Zdeňek Hölzl és Jan Kerel alkotása nagy vihart váltott ki, egy évvel felállítása után ismeretlen tettesek piros ragasztószalaggal tekerték körbe, illetve be is festették némely helyeken, sőt egy pokolgép robbanása is megrongálta a hét bronzalak egyikét. A semmiből semmibe vezető, egyre szűkülő, 50 méter hosszú lépcsőn ugyanazt a férfialakot láthatjuk, aki egyre fogy, hogy valahol távol tőlünk a levegőbe vesszen. A lépcsőn található bronz szalagon lévő feliratot olvasva értjük meg igazán, mit is jelképez az emlékmű (a szocializmus időszakában 205.486 embert ítéltek el, 248-at kivégeztek, 4500 pusztult el a börtönökben, 327-et tiltott határátlépés közben lőttek le, 170.938 hagyta el hazáját). Megdöbbentő, katartikus alkotás, érdemes megnézni.

5. Világító óriás gombák és fejünk fölött lengedező esernyős figurák

Ha az U Flekuból tartunk a Vencel tér felé, könnyen megeshet, hogy az utunk a Mosaic House (Mozaik Ház) előtt vezet el, és rácsodálkozhatunk az este világító hatalmas spórásokra.

Nappal már biztosan szembeötlik a villanydrótról lelógó férfi- illetve nőalak, aki nyitott esernyőjébe kapaszkodva himbálózik és pörög-forog a szél minden rezdülésére. Ha arra tippelnénk, hogy mindezt David Černý követte el, akkor bizony veszítenénk.

A művek egy fiatal szobrász- és festőművészt dicsérnek, aki a szlovákiai Banska Bystrica városában szerezte meg a diplomáját, és akinek művei magán- és közgyűjteményekben láthatók szerte a világon. Michael Trpak az ötcsillagos szálloda nem egyetlen művésze, de minden bizonnyal a legkülönlegesebb alkotások létrehozója.

Exit mobile version