Hosszú hétvége az egykori morva fővárosban, rengeteg sörrel és kötött pályás őrülettel: Brno

Pethes Manci | 2018. Március 18.
Csehország nem csak Prága. Vagy Krumlov. A közös államformában töltött időszak alatt Brünnként, mára inkább Brnóként emlegetett város tökéletes célpont egy háromnapos kiruccanásra. Már csak a közelsége miatt is. Praktikus információk és néhány teljesen szubjektív programajánlat egy sör- és villamosfüggőtől.

Az autós megoldáson túl az olcsó buszjáratok, valamint meglepő módon a jó árban lévő és kényelmes vasúti közlekedés is rendelkezésre áll a nagyérdemű számára. A 4 órányira található célpontot én magam az utóbbi két közlekedési eszközzel szoktam felkeresni. A jegyárak Budapesti indulással, egy útra 4000 és 6000 Ft között mozognak, ízléstől és persze az utazás dátumától függően pedig nagyjából az alábbiak szerint alakulnak:

Egy nap számos járat indul és érkezik, így a hajnali indulás és a késő esti érkezés sem gond. A vasutat választók Magyarországon belül még Vácott és Szobon, a busszal utazók Győrött tudnak felszállni a járművekre. A vonatok mára javarészt átkerültek a Nyugatiba, míg a buszok a Kelenföldi pályaudvar előtti placcról indulnak.

A rendszerváltás előtt a váron akkora vörös csillag pompázott, ami teljesen leuralta látványt. (forrás: http://ecco2017.sci.muni.cz)

Fontos információ:

A vonat előnyei: A tágas téren felül a Dunakanyar látványa. És nyilván az esetleges dugók megúszása.

A busz előnyei: Az ún. olcsó buszjáratok a piaci verseny során olyan kényelmi funkciókat építettek be, mint az elektromos aljzat, a beépített képernyő minden ülés háttámlájába, filmek és sorozatok, hangoskönyvek, rádió és tévéműsorok tartamának kiélvezése és persze az ingyenes kávé, forró csoki és tea kombináció, amelyet minden nagyobb megálló után ismét felkínálnak. Emellett aránylag jutányos áron rágcsát és üdítőt is vehetünk az utaskísérőtől (egy különös megállapodás miatt a fél literes Kofolához itt juthatunk a legolcsóbban, úgyhogy erre hazafelé érdemes elmenteni egy kis aprót!), valamint ingyen magazinokat, újságokat is kiosztanak, igaz, cseh nyelven. A multimédiás szórakozáshoz kényelmetlen, de ingyenes fülhallgatók is járnak, bár a környezettudatosság jegyében szerencsés saját eszközt vinni.

Mindkét járművön lehetséges a mosdóhasználat, igaz, a buszon hangsúlyozzák, hogy lehetőleg csak indokolt esetben növeljük a jármű terheit.

Cuki villmos Brno belvárosában. (forrás: lonelyplanet)

Közlekedés helyben

Alapvetően egész Csehországban parádés a tömegközlekedés. Ha valaki kicsit is rajong a villamosokért – e sorok szerzője konkrétan remeg, ha csak fotót lát a szépségekről –, érdemes kihasználni a csendes és az egész várost átérő villamoshálózat előnyeit. A jegyek jóval olcsóbbak a BKV tarifáihoz képest, ráadásul eggyel napközben 60, éjjel 90 percig korlátlanul utazhatunk. Már ha a megfelelőt vesszük.

Az alábbi oldalon a teljes ártábla megtalálható angol nyelven a szakaszjegytől a zseniálisan bonyolultnak tűnő univerzális tömbig, amelynek felhasználását a tizedik út után is még tanulom. Egy helyes, hosszú csíkot kap ugyanis az ember, amelyet attól függően kell hajtogatni, milyen távolságra megyünk. Aztán a megfelelő irányba kell bedugni az automatába. Egyébként ez a legolcsóbb verzió, ha nem akarunk 24 órára vagy mondjuk 5 napra érvényeset venni.

A jegyeket az újságárusoknál és automatákból tudjuk beszerezni, a már említett univerzális-hajtogatós „játékot” azonban csak bizonyos helyeken árusítják. Ha ilyesmire vágyunk, a Főpályaudvarral (Hlavní nádraží [hlávnyí nádrázsí]) szemben, a villamossínek túloldalán álló újságos bódénál érdemes próbálkozni az „univerzální jízdenka” (univerzálnyí jízdenká) varázsszavak kíséretében. Aztán győzzük megérteni a rendszert. A villamosokon túl trolibusz és busz is rendelkezésre áll, de azok sokkal unalmasabbak, mint a szép, piros, halk felső vezetékes csodák.

 

Belváros – kényelmeseknek

Brno alapvetően kicsi, 377 ezer lakosú, mégis pezsgő város. Köszönhetően az egyetemeknek és a temérdek színháznak, amelyek szinte zavarba ejtő számban vannak jelen a nagyjából Miskolc méretű településen. És persze nyilván a listázott 22 sörfőzdének, melyek közül talán a Starobrno és a Pegas a legismertebb. A cseheknél is egyre népszerűbb kézműves sörök piaca itt is terjed, azzal a különbséggel, hogy nem olyan megrázó (és sokszor orcátlan) az árképzés különbsége a nagyok és a kicsik között, mint itthon.

A főpályaudvar mellett tornyosuló Szent Péter- és Szent Pál-katedrálisok, illetve a karnyújtásnyira található, a mumifikálódott testek tucatjait őrző Kapucinusok kriptája, a helyi vár, azaz a Špilberk és persze a vásárlást ösztönző óvárosi utcák mind-mind könnyű sétákat ígérnek. Semmi extrém megerőltetés, csak a kellemes látvány. Prágával ellentétben ráadásul itt nincs nagy tolongás, úgyhogy nem kell folyamatosan turistacsoportokat kerülgetni.

Csehország nagy előnye, hogy mindenhol jót lehet inni, így lefordulva a főbb útvonalakról és elengedve az internetes utazási oldalak sorvezetőit sem lehet rossz sörbe belefutni. Érdekes, hogy tradicionális konyhát egyre nehezebb találni, de a csehek zseniális sörkorcsolyáját, a „nákládány hermelín”-t (nákládáni hermelín) nagyjából mindenhol találhatunk. Az meg a jó fajta, köményes barna kenyérrel úgyis olyan kiadós, hogy el lehet vele lenni órákig. A hagyma-faktor miatt frissen randizók esetében ajánlott, ha mindkét fél fogyaszt belőle.

A Szent Péter és Pál katedrális góikájában érdemes elmélyedni. (forrás: flickr)

Külváros – kalandoroknak

Ha beruháztunk egy 24 órás jegyre (ára mindössze 190 CZK, azaz körülbelül 2200 HUF), csodálatos helyekre juthatunk el. A város ellentétes pólusain két zseniális környék vár mindenkit, tavasztól igézően szép körítéssel és csábító sörözgetések lehetőségével.

Az 1-es, 3-as és 11-es villamosokkal elérhető, a város északnyugati felében található, brünni gátnál fekvő tónál élménypark, hajózás és a közelben lévő állatkert várja az ejtőzni vágyókat. A minden évben megrendezett, május környéki, több napos tűzijátéksorozat és a köré szerveződő, ingyenes események igazi városi fiesztának számítanak. Az idei ünnepségsorozat, vagyis az Ignis Brunensis május 25. és június 17. között zajlik, úgyhogy tényleg nehéz elmulasztani. A 2018-as sorozatot a szervezők Csehszlovákia megalakulása 100. évfordulójának ajánlják. Így a minden évben zenére komponált show kapcsán a fő motívum kellemes kuriózum lesz.

Az északkeleti városrészben, átdöcögve a villamossal a helyi „nyolckeren” (amely szerintem kifejezetten helyesen néz ki, ráadásul A pókhoz címzett vendéglőben itt még lehet jó vadast kapni!) álomtranzit várja a felfedezőket! A hurokvégállomáson (ahol tehát körbefordul a járat) természetesen söröző és étterem áll, egész jó kis fokhagymalevessel. A česnečka (csesznecská) alapvetően jó választás szokott lenni, főleg hidegebb időben, a francia verzióval ellentétben azonban ne számítsunk krémes állagra, mert ez a leves bizony áttetsző.

Egy kis hídon átsétálva Obřany (obrzsáni) csodálatos, zöld vidékén találjuk magunkat. Pár lépésre pedig megpillanthatjuk a Kilián-villát, amely mindössze arról híres, hogy itt élt Bohumil Hrabal anyai nagybátyja, akinél gyerekként sokat megfordult az író. 

Az irodalom iránt kevésbé fogékonyaknak pedig itt van komoly remegés-faktorral a vasúti park, a Zahradní železnice (záhrádnyí zseleznyice), ahol végre nemcsak a gyerekeknek engedik meg, hogy a minijárművekre felüljenek! A vasútmániás felnőttek mennyországába egyébként csak bizonyos vasárnaponként lehet bebocsátást nyerni, a 2018-as naptárat angolul itt lehet elérni. Ha valamiért, ezért megéri átszervezni a már függőben lévő utazásainkat…

Eszeveszett száguldás! (forrás: turistika.cz)

És persze a sörök…

Megkértem egy csehet, ajánljon pár kevésbé ismert helyet, amit előnyben részesítenek a helyiek. Az egyébként észak-morva születésű, harmincas férfi random, szubjektív listája az alábbi elemekből áll:

A belvárosban

 

Zabovresky városrészben, amit alapvetően azért ajánl az illető, mert ott lakik…

Ha három napra ez nem elég, akkor vagy nagyon gyorsan vagyunk, vagy nagyon mohók. Utóbbi tulajdonságot egyébként innen is tiszteltelem. Egyben jó mulatást kívánok.

Exit mobile version