A Dublinba utazó magyarok csomagjait is Budapesten hagyta a Ryanair

nlc | 2018. Július 26.
Van olyan utas, aki másfél hete vár a csomagjára.

Az elmúlt héten komoly botrány lett belőle, hogy a Ryanair fapados légitársaság két alkalommal is Budapesten hagyta a Kanári-szigetekre repülő utasok csomagjait. Az első alkalommal a leszállás után közölték a mintegy kétszáz utassal, hogy Magyarországon maradt az összes feladott poggyász, mivel a pilóta nem várta meg, hogy a földi kiszolgálók berakodjanak. A második alkalommal a pilóta még Ferihegyen közölte az utasokkal, hogy egyetlen bőröndöt sem tesznek fel a gépre, mivel a repülő a feladott csomagokkal túlterheltté válna. Az ügyben a fővárosi kormányhivatal azonnali, átfogó vizsgálatot kezdeményezett.

A Blikk most azt írja, a légitársaság hétfőn egy dublini járaton is eljátszotta ugyanezt, az utasok csak a leszállás után értesültek arról, hogy a csomagjaik Budapesten maradtak. A lapnak egy fiatal pár is nyilatkozott, nekik a munkaruhájuk is a poggyászukban maradt.

Napok óta ugyanabban a ruhában voltunk. Határozatlan időre jöttünk, biztosítást nem kötöttünk, saját költségre kellett vásárolnunk. Mindent pontosan kiszámoltunk, mielőtt jöttünk, úgyhogy nagyon idegesek voltunk

– nyilatkozta az egyikük. A repülőtéren azt az információt kapták, hogy csomagjaikat kedden küldik utánuk, ám végül csak szerdán kézbesítették a bőröndöket. Ők megpróbáltak kártérítést kérni – ennek lehetőségeiről itt írtunk bővebben.

De még ők is „szerencsésen” jártak: a Blikknek egy olyan férfi is nyilatkozott, aki 15-én utazott a Kanári-szigetekre, és azóta is várja a csomagjait.

Landolás után azt ígérték, pár nappal később megkapom a csomagomat. Egyelőre gyűjtöm a számlakat a vásárolt ruhákról

– mondta.

Exit mobile version