Minden, amiért megéri Grúziába utazni, ott kezdődik, ahova józan ésszel már nem mennél.
Szándékosan nem írom, hogy a komfortzónán kívül kell keresgélni ennek az országnak a lényegét, de természetesen erről van szó. A Kaukázus szirtjei, lejtői, falvai és arcai miatt érdemes ezt az utat megtenni. A hegyoldalakon a hatalmas birkanyájak, vadon legelésző lovak, tehenek és az őket őrző lovas pásztorok képe az, ami maradandó emléket fog nyújtani. Persze a városok is egyedi karakterűek, egy-egy napot bőven megérnek, de a képeslapokon szereplő nevezetességek elé pont annyi szelfibottal kardozó embert kell elképzelni, mint amennyi a Mona Lisa vagy a Taj Mahal előtt feszül egymásnak.
Bemelegítés Kutaisziben
Kutaiszi 150 évig volt Grúzia fővárosa. Budapestről ide mennek a fapadosok, tehát nagy valószínűséggel az első benyomásainkat itt fogjuk szerezni. Az elsők közül is a legelső, hogy nagyon meleg van (nyáron). A város klímája párás szubtrópusi. Szóval ajánlott a zokni-szandál és azonnal bemenni a piacra akklimatizálódni.
Kutaiszi piac
Kutaiszi piac
Kutaiszi piac
Kutaiszi piac
Kutaiszi piac
Kutaiszi piac
Kutaiszi piac
Kutaiszi piac
Kutaiszi piac
Kutaiszi bazár
Kutaiszi piac
Kutaiszi piac
Egy óra kóborlás után már pontosan tudjuk, hogy
itt minden rendben lesz.
Fotósként utazva szeretem gyorsan kipuhatolni, hogyan reagálnak rám tudatlan, a kamerámat a nyakamban lóbáló turistára a helyiek. Elegük van, hülyének néznek, nem értik, mit keresek ott, vagy örülnek nekem, és kíváncsiak rám – bármelyik előfordulhat. Az írásuk se nem latin, se nem cirill betűs, nyelvük hangzása az olasz és az orosz között valami furcsa dallam, a bogyók, amiket árulnak, beazonosíthatatlanok, a dinnyék gigásziak, a tűzoltókészülék pedig lapát-vödör-homok. Röviden: könnyű lenne itt elveszettnek éreznie magát bárkinek, de annyira nyugodt a hangulat, olyan sok a mosoly, hogy a szorongást teljesen megspórolják az ideérkezőknek.
A piacon kívül van még néhány furcsa és néhány nagyon szerethető köztéri alkotás, valamint a középkori ortodox keresztény templomépítészet egy csúcsremeke, a Bagrati Katedrális, de körülbelül ennyi, amit Kutaiszi adni tud.
Kutaiszi és a főváros, Tbiliszi között van busztranszfer, nem éri meg halogatni a dolgot,
autót kell bérelni és orosz rulettet játszani a forgalomban,
mert ahogy ez a kedves nép vezet, az pont ugyanolyan, mint amilyen videókkal az orosz szomszédaikról tele van az internet.
Kutaiszitől 220 kilométer Tbiliszi, ami a helyi utakon megtéve inkább négy óra, mint három és fél. Ebből könnyen ki lehet következtetni, hogy autópályaszerű út elhanyagolható távon van csak, annál sokkal jellemzőbb a főút, mentén mindenféle portékával. Öt kilométeren keresztül nyugágyat árulnak minden bokorban, utána amforákat, majd következnek a gumiabroncsboltok, ezután a méhészek, a lelki szegények (teljesen bambán bámuló vagy kérődző tehenek) és végül a hideg, édes lángost árusító önjelölt pékek.
Sztálin élt, él, és élni fog
Kutaiszi és a főváros között kétszer érdemes megállni. Egyszer: szembesülni azzal, hogy a grúz származású szovjet diktátor, háborús bűnös, generalisszimusz Joszif Visszarionovics Sztálin kultusza töretlen. A szülőfalujában, Goriban üzemeltetett emlékmúzeum nem hagy kétséget afelől, hogy ez az ország valahol büszke nagy karriert befutott fiára.
Jobb, ha megszokjuk a bajuszos Dzsugasvili látványát, sokat fogunk még vele találkozni ebben az országban.
Élő őskor
Ennél lényegesen léleksimogatóbb program az Uplistsikhe barlanglakások között mászkálni. A területen a kora vaskortól a késő középkorig találhatók leletek. Kedvencem a gülüszemű állatszobor, ami körülbelül 60 centiméter magas, és nyilván nagyon nehéz, de úgy van lerakva a placc közepére őrizetlenül, mintha nem a mindenkori emberi kreativitás, szépérzék, vallásosság egyik legszebb és legnaivabb remekműve lenne. Bizonyára minden archeológus felnyög, amikor látja lelki szemei előtt, hogy előbb-utóbb egy gurulós bőröndös műgyűjtő szépen hazahúzza magával.
Tbiliszi anzix
A főváros központjából indul egy kabinos felvonó, amit lelkiismeretfurdalás nélkül kihagyhatunk az életünkből, ugyanis nem éri meg másért felmenni vele a hegyre, mint hogy lenézzünk onnan a városra. Ez a látkép szépnek szép, de nem fogja elállítani a lélegzetünket. Ugyanakkor olcsó a jegy, és a sor is gyorsan halad, így azzal sem hibázunk nagyot, ha mégis befizetünk egy útra, és fentről lefelé cikázva vesszük be a várost. De kétségtelen, hogy
ami lent van, az sokkal érdekesebb.
Mint a legtöbb európai nagyvárosnak, Tbiliszinek is van egy hosteles, airbnb-s része, egy óvárosa, egy bohém negyede, egy szuvenír-Kánaánja és hatalmas külvárosa. Jó itt elbolyongani egy napot, kedvesek az emberek, ha egy kicsit mélyebbre nézünk a város szövetébe (nem a sugárutakon sétálgatunk), nyugalmat és bizalmat áraszt még úgy is, hogy a demokratikus köztársaságot olyan nagyhatalmak veszik körül, mint Oroszország, Törökország és Azerbajdzsán. Néhány helyen ugyan lobog már az EU zászló, és láthatóan csordogál EU-s pénz az országba (például teljesen indokolatlan helyeken való street workout „pályák” felhúzásának formájában), de alig valószínű, hogy a nyugati nagyhatalmak szembeszállnának a közeljövőben a Nagy Medve hóna alá csapott kis országért. Érződik az orosz befolyás még a karaoke bárokban is, a teljes személyzet tökéletesen beszél és énekel oroszul, ha erre a törzsvendég Szása felszólítja.
Üzennek a falak?
Egy város morális és kulturális állapotát szeretem a street art tevékenységén keresztül lemérni. Érdemes odafigyelni, hogy mit üzen a tömeg a falakon. Grúzia ennek alapján vegán, hippi, ezo, trash, aki felszedi a kutyája után a piszkot, szeret olvasni, szereti Ronaldinhót, a füvet és a jó kávét.
Ha valamilyen okból kifolyólag csak egy programra van időnk a városban, akkor vagy fürdőbe érdemes menni, vagy piacra. A hammam masszázs egy teljes testes dörzsölős, habozós, masszírozós kényeztetés, de fotós szemmel kevéssé érdekes. Nem úgy a bolhapiac és a mellé nőtt festményvásár, amellyel kapcsolatban örökké titok marad, kik is az alkotók. Ha mindenképpen meg kellene tippelnem, akkor azt mondanám, hogy van egy rejtett tbiliszi művésztelep, amelynek a termékeit kihelyezett ügynökök értékesítik az ún. Dry Bridge Marketen. Ugyanis egészen biztosan nem a művészek maguk ücsörögnek a képek mellett, de az is nehezen hihető, hogy minden festménykofának van egy öccse, aki művész, ahogy azt ékes angolsággal állítják nekünk.
Tbiliszi bolhapiac
Tbiliszi bolhapiac
Tbiliszi bolhapiac
Tbiliszi bolhapiac
Tbiliszi bolhapiac
Tbiliszi bolhapiac
Tbiliszi bolhapiac
Tbiliszi bolhapiac
Tbiliszi bolhapiac
Tbiliszi bolhapiac
Tbiliszi bolhapiac
Tbiliszi bolhapiac
Tbiliszi bolhapiac
Tbiliszi bolhapiac
Tbiliszi bolhapiac
Tbiliszi fagyiárus a bolhapiacon
Tbiliszi bolhapiac
Tbiliszi bolhapiac
Tbiliszi bolhapiac
Tbiliszi bolhapiac
Tbiliszi Dry Bridge Market
Tbiliszi Dry Bridge Market
Tbiliszi Dry Bridge Market
Egyszer egy szép napon, tudom, hogy elhagyom a várost
Következzen végre
a lényeg: a Kaukázus.
Vidékre tartva döbbenetes szegénységen vezet át az utunk. A falvak, ahol már nem élnek emberek, nem sokban különböznek azoktól, ahol még igen.
Sokszor csak onnan lehet tudni, van-e valahol élet, hogy állatok vannak a területen. Felbukkan egy-egy nyáj, pásztor, valahol szól egy kolomp.
Csodálkozva néznek ránk mindenhol, ahol megállunk, nemcsak a heti, de talán a havi látványosság is mi vagyunk. Mert a lényeg akkor tárul fel, amikor a köves útról offroadra térünk. Négykerék-meghajtás, felező, nagy levegő és gyerünk.
Megéri.
A házakból előkerülő emberek, ha nem kezdeményezünk, nem szólnak, csak néznek. Nem rosszallóan, nem vészjóslóan, még csak nem is méregetve, de valami mélyre hatoló tekintettel. A Truso völgyben Dél-Oszétia felé közeledve nem véletlen komorodik el a hangulat.
Aki viszont fél a kutyáktól, az bajban lesz. Az út mellett méla unalommal néznek, heverésznek, őriznek területet vagy tehenet a hatalmasabbnál hatalmasabb kaukázusi juhászkutyák.
Persze a vidéket járva nem csak kóbor állatok jönnek szembe, hanem templomok, papok, síelők, siklóernyősök, orosz-grúz baráti emlékművek is.
Egészen biztos, hogy a világ egyik legszebb országa Grúzia. Aki nem hiszi, járjon utána.