Nem bűnös a férfi, aki leszállásnál levizelte a fapados repülő konyháját

Kránicz Bence | 2019. Február 08.
6 ezer eurót fizethetett volna a Wizz Airnek, de felmentették.

B. Balázs még 2014-ben, Budapestről Eindhoven felé utazott a Wizz Air egyik járatán. Leszállás után jelezte, hogy nagyon elmenne vécére, de a mosdó ajtaját akkor már biztonsági okokból zárva tartották, pár perccel később már a terminálba érkeztek volna az utasok.

B. Balázs azonban nem bírta ki: a hivatalos tájékoztatás szerint „a légiutas-kísérőknek és az utasoknak háttal állva vizeletét a konyha falára eresztette.” Ennek következtében az ott található „catering termékeket” – tehát az utasok ellátására szolgáló élelmiszereket – tartalmazó tárolókban és a belső fedélzet aljzatában is kár keletkezett. A Bors értesülései szerint a légitársaság megállapította, hogy 5778 eurónyi élelmiszer szennyeződött biológiailag, 85 euró volt a takarítás, a fertőtlenítésre pedig 100 eurót számoltak fel. Ez magyar pénzre átszámolva 2 millió forint.

Képünk illusztrációAz ügyészség megszüntette a rongálás miatt indított eljárás, azonban a Wizz Air fellebbezett. Másodfokon a Szekszárdi Törvényszéken is felmentették a férfit. „A másodfokon eljáró bíró kifejtette, hogy ügyfelem nem reflexszerűen cselekedett, azonban a műveletet olyan körülmények között végezte, ami végszükségnek minősül. Ez pedig a büntethetőséget kizáró ok” – nyilatkozta a vádlott védője. A bíró elmondta, hogy a vádlott nem viselkedett arrogánsan, inkább kínosan, szégyenkezve érezte magát.

A tárgyaláson B. Balázs nem jelent meg, régóta Hollandiában dolgozik.

Exit mobile version