Átlagosan háromezer forintért taxiznak a fővárosban

nlc | 2019. Augusztus 15.
A válaszadók legalább évente egyszer taxiznak.

Átlagosan 7 kilométert tesznek meg az utasok Budapesten taxival egy alkalom során, ami nagyjából 3 ezer forintba kerül – derült ki a Főtaxi Zrt. megbízásából készített kutatásból.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott és július végén, online készített reprezentatív kutatásban a budapestiek közlekedésiapplikáció-használatát és taxizási szokásait vizsgálták, ezer embert kérdeztek meg.

A kutatásból kiderült, hogy a válaszadók több mint fele évente legalább egyszer taxizik, főként alkalomszerűen, a számlát nem céges kártyával, hanem önerőből fizeti.

Rámutattak, hogy ugyan még mindig inkább telefonon rendelnek taxit a fővárosiak, de egyre többen – a válaszadók 26 százaléka – használnak valamilyen taxirendelő mobilalkalmazást is. A megkérdezettek több mint kétharmada szerint ugyanis ezzel a megoldással sokkal gyorsabban lehet nemcsak taxihoz, de információhoz is jutni, hiszen könnyebben lehet ellenőrizni, hogy mikor érkezik meg az autó.

A felmérés szerint a legfontosabb elvárás egy taxirendelő alkalmazással szemben, hogy pontos és megbízható legyen. Ezt követi, hogy gyorsan érkezzen meg az autó, valamint könnyű legyen használni a felületet. Az alkalmazás gyorsasága nem a Z, hanem az Y generációnak a legfontosabb, a korosztály 72 százalékánál ez döntő szempont. A könnyű használhatóság és az utazás várható költségének kalkulálása a felnőtt korosztályok körül az X generáció tagjai számára leginkább döntő tényező – közölték.

(MTI)

(Kiemelt kép: iStock)

Exit mobile version