Indonéziának új fővárosa lesz

M. N., MTI | 2019. Augusztus 26.
A helye már megvan, a neve még nincs...

Az Indonézia délkeleti részén fekvő Kelet-Kalimantan tartományban, Borneó szigetén lesz az ország új fővárosa – jelentette be hétfőn az állami televízióban Joko Widodo államfő.

A leendő főváros Borneo délkeleti részén, Szamarinda és Balikpapan kikötővárosok közelében, erdős területen lesz. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a neve. A helyszín stratégiai jelentőségű, mivel az ország központi részén fekszik.

Várhatóan mintegy 32,79 milliárd dollárba kerül majd a terv kivitelezése, amely 2021-ben veszi kezdetét. A beruházások 19 százaléka állami, a többi magántőke bevonásával valósul meg.

Widodo azt hangoztatta, hogy sürgető a főváros átköltöztetése, és már kedden a parlament elé kerül az erről szóló, hatástanulmányokkal alátámasztott törvénytervezetet.

Bambang Brodjonegoro tervezési és fejlesztési miniszter elmondta, hogy a hatóságok számításai szerint a kormányzati intézmények hálózata 2024-re átköltözhet az új fővárosba.

A Borneó szigetén lévő Kelet-Kalimantan tartomány földrengések szempontjából biztonságos területen fekszik. Környezetvédők azonban tartanak attól, hogy az új főváros létesítése az erdők borította szigeten veszélybe sodorja az ottani gazdag élővilágot.

Indonéziában 18 ezer sziget van. Az ország a csendes-óceáni tűzgyűrűn található, ahol naponta átlagban 5-6 tektonikus mozgást észlelnek.

Jakarta, a jelenlegi főváros (iStock)

Az ország 260 milliós lakosságának 54 százaléka Jáván él, itt állítják elő a bruttó hazai termék 58 százalékát. Jakarta a világ 12. legsűrűbben lakott megavárosa, és egyik legnagyobb gondja az infrastruktúra fejletlensége. Az Uber Technologies, a világ vezető internetes fuvarmegosztó cégének megfigyelése szerint Jakartában az autósok éves szinten 22 napot töltenek közlekedési dugóban, ami Ázsiában a legmagasabb szám. A fővárosban gyakoriak az árvizek, ráadásul süllyed is a talajvíz folyamatos lecsapolása miatt. Évente mintegy 630 millió köbméter talajvizet szivattyúznak ki a város épületeiből. A bandungi műszaki egyetem kutatása szerint 2050-re Jakarta 36 százaléka víz alá kerül.

Az ország jelenlegi államfője, Joko Widodo 2012 és 2014 között, egészen elnöki tisztségének kezdetéig Jakarta kormányzója volt.

Indonézia nem az első délkelet-ázsiai ország, amely átköltözteti fővárosát. Mianmarban 2005-ben tették át a fővárost az egykori gyarmati székhelyből, Rangunból a tőle 320 kilométerre lévő, hegyvidéki Najpjidóba.

Exit mobile version