5 rejtély az ókori Egyiptomból, amire még ma sem tudjuk a választ

nlc | 2019. Szeptember 25.
Nefertiti valójában egy hétköznapi nő volt, és mégsem uralkodó? Miért építettek az egyiptomiak egy hatalmas labirintust, amit a mai napig nem tárhattak fel a régészek, és hol van Punt, a mesés gazdagságú ország?

Egyiptom mesés történelme, legendákkal, mítoszokkal övezett évezredei sokunkat rabul ejt, a régészeknek pedig még ma is fejtörést okoz. Kérdések, amikre még ma sem tudjuk biztosan a választ.

Miként mozgatták a hatalmas köveket?

Régóta kutatják, miként építették fel az egyiptomiak a gigantikus méretű piramisokat, hiszen a körülbelül 2,5 tonnás köveket ma csak gépek segítségével tudjuk mozgatni. Ráadásul a piramisok alapjai tökéletesen vízszintesek, a szerkezetük mértanilag pontos, ami miatt már földönkívülieknek is tulajdonították a piramisokat. A válasz azonban – vagy legalábbis egy alternatíva alapján – prózaibb: egy rajzot elemezve amszterdami fizikusok szerint a köveket faszánra helyezték, amit ugyan rengetegen húztak, azonban ahhoz, hogy a homok ne torlódjon fel a szán előtt, vízzel locsolták a homokot, így húzni is könnyebb volt.

Tutanhamon halála és átka

Tutanhamon rendkívül fiatalon, 19 évesen halt meg, rejtély azonban, hogy pontosan hogyan. Az ifjú fáraó – sok más uralkodóhoz hasonlóan – vérfertőző házasságban született, így nem csoda, hogy rengeteg genetikai fogyatékkal látta meg a napvilágot. Ennek következtében a lába olyan mértékben eldeformálódott, hogy nem tudott segítség nélkül járni és állni sem, de a koponyáján, valamint a lábán törésnyomokat fedeztek fel, ami jó eséllyel halálának okozói, amik akár egy lovasszekér felborulása közben is érhették. Mivel egyedül mozgásképtelen volt, arra is következtethetünk, hogy megölték.

Ahogy halálának körülményeihez, úgy sírjának felfedezéséhez is számos legenda kapcsolódik. 1922 novemberében Howard Carter és Lord Carnarvon talált rá a fáraó sírjára, majd 1 éven belül távoztak az élők sorából. Utánuk következett még 24 ember, aki az ásatáson részt vettek, és a mai napig nem tudni haláluk okát. Egyesek Tutanhamon átkának tekintik, mások a penészgombaspóráknak.

A halál szárnya meglegyinti azt, aki megzavarja a fáraó álmát.

Nefertiti nem is volt uralkodónő?

Az időtlen szépség megtestesítője, Nefertiti egyike volt azon kevés nőknek, akik fáraóként uralkodtak Egyiptomban. Jó eséllyel ő volt Tutanhamon anyja, de sírját a mai napig nem találják, amit az is megnehezít, hogy egy írásos emlék sem őrzi a halálát. Ezt egyes kutatók annak tulajdonítják, hogy fáraóként más nevet használt, míg mások azt gondolják, valójában nem is volt uralkodó, csupán egyszerű hétköznapi polgár.

Ősi labirintus

2500 évvel ezelőtt egy óriási, kétemeletes labirintus épült Egyiptomban, amiben több mint 3000 teremet alakítottak ki, a végén egy gigantikus piramissal. A labirintusról Hérodotosz is megemlékszik, amit izgalmas, afféle szórakozásra, időtöltésre alkalmas helyiségnek írt le, azonban a kijutás nem volt egyszerű az épületből. A felső részt szánták a hétköznapi embereknek, az alsó szint a királyok sírjáé volt. Egyiptomi és belga kutatók valóban találtak arra bizonyítékot, hogy Hawarában létezett a labirintus, de az egyiptomi Régiségek Legfőbb Tanácsa nem engedte feltárni.

Tutanhamon nyughelyének megzavarása baljós történéseket idézett elő

Punt földje

Az egyiptomi feljegyzések sokszor említenek egy, az istenek földjének nevezett helyet, amit Puntnak hívtak. Az afrikai ország mesés kincsekkel, aranyakkal, valamint egzotikus állatokkal volt tele,  és az egyiptomiak tisztelték a lakosait. Punt királynőjéről még egy képet is találtak a kutatók az egyik piramis sírkamrájában, az országra, annak nyomaira azonban a mai napig nem sikerült rábukkanni; a mai Kelet-Etiópia, Eritrea területén helyezkedhetett el.

Mit keresett Izraelben egy több ezer éves szfinx?

2013-ban, 6 éve Tel Hazorban egy körülbelül 4000 éves egyiptomi szfinx lábát ásták elő a régészek. A nyomokból arra következtetnek, hogy az egyméteres, fél tonna súlyú szobrot szándékosan törték össze még évezredekkel ezelőtt, azt azonban nem tudni, miként került Izraelbe. A felirat – amin Mycerinus fáraó neve szerepel – ép maradt, amiből arra következtetnek, hogy ajándék lehetett, bár azt senki sem érti, miért küldött Egyiptom ajándékot Izraelnek.

Exit mobile version