5 érdekesség a Szent Lukács Gyógyfürdőről

Lőporgyártás és gabonaőrlés

A mai Lukács Fürdő környékén a XII. században betegápolással foglalkozó Szent János-lovagok, majd a rodoszi és máltai lovagrendek telepedtek le, akik kolostoraik mellé fürdőt is építettek. A török korban is működött a fürdő, de a feltörő források energiájának a lőporgyártásban és a gabonaőrlésben vették nagyobb hasznát, ugyanis őrlő malmokat működtettek a területen. Ezek kiépítése Szokullu Musztafa pasa, budai beglerbég nevéhez köthető. Az eredeti lőpor- és gabonamalom egyik tornyának romját a helyreállító munkálatok során tárták fel. Ma is látható az épületben.

Hálás fürdővendégek

1893-ban a fürdőt részvénytársasággá alakították, felépítették egy gyógyszállót, iszapfürdőt, népgyógyfürdőt, modern népgyógyászati osztályokat és uszodákat. Ekkor vezették be a Szent Lukács Gyógyfürdő elnevezést. A Gellért fürdő megnyitásáig ez volt Budapest legmodernebb és legnépszerűbb fürdője, sok beteg érkezett külföldről is az intézménybe. Kialakult az a szokás, hogy a gyógyult betegek márvány „hálatáblákat” helyeztek el az épületen, melyeknek nagy része a második világháború során megsemmisült. De a megmaradt táblákat a felújítás során az épület falába építették és ma is láthatóak.

Sudár platánfák

A fürdő a gyakori át- és újjáépítések miatt kívül és belül egyaránt meglehetősen eklektikus képet mutat. Mivel az épület műemléki védelmet élvez, valamint a Duna-parton álló épületként a világörökség része, az építészek a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal együttműködve tervezték meg a helyreállítást. Az épületen kívül a fürdő  különleges ősplatános kertjét is meg kell említeni. Illyés Gyula így írt róla a naplójában: „Ősz van, szél és napsütés: özönben dől a lomb a fákról. Közép-Európának tán legsudárabb platánjai Budapest egyik legszebb udvarán állnak, a Lukács fürdő hosszúkásan elhelyezett, önmagukat kerítő épületei közt” (1968. szeptember 19.).

Női és férfi medence

A Lukács (a Dagály fürdő mellett) az egyetlen olyan budapesti gyógyfürdő, mely két különálló úszómedencével rendelkezik.  A hidegebb, 22 °C fokos úszómedencét férfi, míg a 26 °C fokos női medencének hívják, mely emlékeztet arra, hogy a fürdőt korábban nemek szerint elkülönítve lehetett használni. Korábban a férfi medencét nők is használhatták, azonban a női medencébe a férfiak nem járhattak át.

Irodalmi művek és hírességek

A Szent Lukács Gyógyfürdő több irodalmi műben is szerepel, de van olyan visszaemlékezés is, ami arról árulkodik, hogy nemcsak az íróink, de más hírességek is kedvelték. A gyógyfürdőt a 19. század óta nemcsak a pihenés és rekreáció miatt keresték fel, hanem a társasági élet központja is volt. A 20. században számos magyar értelmiségi, közéleti személyiség látogatta az intézményt, többek között Kodály Zoltán, Illyés Gyula, Vas István, Jékely Zoltán, Kolozsvári Grandpierre Emil, Némethy Ferenc, Déry Tibor, Zelk Zoltán, Makk Károly, Bacsó Péter, Kállai Ferenc és Örkény István.

• Ottlik Géza Iskola a határon című regényének kezdőjelenete a Lukács fürdőben játszódik: „Szeredy Dani motyogott valamit az orra alá, ahogy álltunk a Lukács fürdő tetőteraszán, a kőpárkánynak támaszkodva, s néztük a sok napozó civilt.”

• Nádas Péter így ír a Lukácsról a Párhuzamos történetekben: „Itt a Lukácsban szeptember közepén beemelték a nagy üvegablakokat az emeletet hordozó pillérek közé, valamikor május végén pedig kivették. A két úszómedencét a nyitott udvarokban úgy ölelték körül több emelet magasan a fából ácsolt kabinsorok, miként kolostorudvarokat a kerengők. Nyáron akárha méhek kolostorát nézné és hallaná az ember, a fürdővendégek fürtökben zsibongtak a napfényes emeleti kaptárak körül. Mikor aztán hűvösebbek lettek az éjszakák, az emeleti kabinokhoz vezető lépcsőket lezárták; télen hó ült a kerengő korlátain. De most sem volt a látvány kevésbé lenyűgöző. A Szent Lukács forrásaiból különböző hőmérsékletű gyógyvíz bugyog fel, a legmelegebb közel hatvanöt fokos, a leghidegebb átlagosan tizenhét fokos, s ezeket a fürdőmesterek úgy keverik el, hogy az úgynevezett férfi medencébe ne ömöljön huszonegy fokosnál melegebb víz. Aki nem akar úszni, pancsikolhat a női medence melegebb vizében. Ám abban a pillanatban, amikor a levegő hőmérséklete odakinn alacsonyabbra száll, a nyitott medencék párologni, gőzölögni, szabályosan füstölögni kezdenek, borús téli napokon pedig oly sűrű köd ereszkedik a zárt udvarokra, hogy az úszók nem győznek bocsánatot kérni egymástól az örökös ütközésekért.”
• Illyés Gyula naplójegyzeteiben megemlékezett a téli úszásról és a Lukács kertjének platánfáiról: „1965. január elsején délelőtt fél tíz és háromnegyed tíz között a budai Lukács fürdő nyílt medencéjében egyetlenegy lélek sem volt, rajtam kívül. A hőmérő jóval zéró alatt állhatott, mert az úszó csak néhány métert láthatott maga elé, a gyapjú sűrűségű pára miatt. A fűtött üvegfolyosó végén fürdőnadrágban beszélgetett Jékely, azt hiszem, az építész Ráczcal; a zuhanyozóban nyüzsgött a szilveszterezésből idesereglett fiatalság, de a medence senkit sem csábított.” (1965. Január 1.)
• Végh Alpár Sándor újságíró a Lukács egyik úszómesterének elbeszélése alapján a fürdőbe járó hírességekről: „Kiss László ötvenegy óta figyeli az életet a vízben és a parton. Emlékszik Kodályra, aki naponta lejárt, és egyszer a padon állva vezényelt emlékezetből valamit. Emlékszik Nehrura, India miniszterelnökére, akinek szelídsége a vízből is kiérzett, és Marosánra, aki nyolcvanévesen is krakéler volt és durva. Kállai Ferencnek elég jó az úszása, vallja Laci úr, majd közelebb hajolva odasúgja, Kolozsvári Grandpierre Emil örökké a nőket hajtotta, földön, vízen, levegőben.”