Hogy néz ki egy kontaktlencsét hordó ember uszodai kiruccanása?
- Még az öltözőben kiveszi a kontaktlencséjét, hogy úszás közben biztos ne érje baj. Utána vaksin hunyorogva kisétál a medencéhez, beereszkedik a vízbe, megkezdi a tempózását, s bízik benne, hogy nem találkozik ismerőssel, mert ha ráköszönnek, fogalma sincs, kinek és hogyan illene visszaköszönnie.
- Bent hagyja a kontaktlencsét a szemében, s igyekszik úgy úszni, ahogy a pólósoktól megkövetelik: fej magasan kint a vízből. Igyekszik minden „szemkontaktust” kerülni a medence vízével, és kényszeresen forgatja a fejét, ha nagy lábtempóval fröcskölő úszótárs közelít.
- A vagány nem törődik semmivel, őt nem állíthatja meg sem fröcskölés, sem klór. Ha úgy tartja kedve, akár víz alatt is nyitott szemmel úszik. A szempirosodás legkésőbb reggelre úgyis elmúlik, biztatja magát.
Utóbbiaknak „üzenjük”: sokkal nagyobb bajuk is lehet, mint egy kis szempirosság, a vízben ugyanis a kontaktlencsés szemnek sok „ellensége” lakik. A strandokon a medencék klórja a legveszélyesebb, ugyanis a lencsére rátapadva irritációt okozhat. A természetes vizekben még rosszabb a helyzet. A tengerek ugyan elég tiszták, de ott a hullámzás kimoshatja a szemünkből a lencsét. A tavak, folyók főleg partmenti zavarosabb részeiben rengeteg kórokozó lehet a vízben. A legtöbb kontaktlencse felszínén picike lyukak vannak, hogy a szem lélegezni tudjon. Csakhogy ezeken keresztül a víz szennyező anyagai is átjutnak, s akkor biztos a fertőzés. Viszont minden vízre egyformán igaz, hogy belemerülve megszűnhet a szem és a lencse közti kötődés, így utóbbi könnyen kieshet, s akkor jön a „vakon” úszás.
Rendben, a veszélyeket már tudjuk, de a megoldásra is van tippünk?
Van. Egy félmegoldás, meg egy „egész”. A félmegoldás egy jó tanács azoknak, akik kontaktlencsével merülnek a vízbe: ha csak lehet, viseljenek úszószemüveget, de fontos, hogy jól zárjon, mert ha befolyik a víz, akkor nem ér az egész semmit! Meg az is egy jó döntés, hogy az ember az úszás után eldobja a lencséjét – nyilván, ha lágy, egyszer használatosat visel.
A rossz látásra egyetlen hatékony megoldás van: a lézeres szemműtét.
Erről a pár perces, fájdalommentes és korszerű eljárásról nyilván sokan hallottak már, de talán nem tudják, mennyire egyszerű és nagyszerű. Az első lépés egy mindenre kiterjedő, nagyon alapos alkalmassági vizsgálat (érdemes a legnagyobb tapasztalattal, legjobb szemész szakorvosokkal rendelkező klinikákhoz fordulni!), ami pontos és komplex képet ad a szemünkről. Ekkor az is kiderül, hogy egyáltalán alkalmas-e a szemünk a lézeres szemműtét kezelésre.
Maga a beavatkozás gyors (szemenként legfeljebb 2-3 perc), és biztonságos. Hála a korszerű lézerparknak, a rendkívül tapasztalt orvosi csapatnak, a legnagyobb klinikák a lézeres látásjavító eljárás eredményére írásos garanciát vállalnak!
Még megválaszolásra vár azonban, hogy mennyi a lézeres szemműtét ára és mennyi időre szorul az ember betegállományba. A lézeres eljárás ugyan nem olcsó mulatság (egyes klinikákon részletfizetésre is lehetőség van), de három-négy év alatt visszahozza az árát, hiszen a szemüveg és a kontaktlencse is sok pénzt visz el, nem is egyszer, hanem folyamatosan.
A legkorszerűbb látásjavító kezeléseknél már a műtét után, azonnal javul a látás
Felhőtlenül jó hír viszont, hogy a beavatkozás után a páciens saját lábán távozhat a klinikáról. A korszerűbb eljárásoknál, pl. a Sasszem FEMTO Smart kezelésnél már aznap tévézhet, mobilozhat, másnap autót vezethet, dolgozhat, s néhány nap múlva már jöhet a sportolás is. Tehát ha valaki pénteken megműtteti a szemét, hétfőn már sasszemmel dolgozhat.
És az eddig rosszul látóknak jó hír még, hogy nincs több otthon felejtett szemüveg, eltört keret, kieső, elszakadó kontaktlencse és más hasonló bosszúság.
A nyugodt – akár víz alatti – úszás csak hab a tortán. Ha Te is megszabadulnál a szemüvegtől, jelentkezz alkalmassági vizsgálatra!