Kiderült, hogy mennyit keresnek a magyar sofőrök

nlc | 2023. Április 15.
Meglepő számok is vannak a hivatalos listán.

A hivatalos KSH-adatok szerint tavaly a bruttó átlagkereset megközelítette az 500 ezer forintot, ami 17,4 százalékos pluszt jelent az egy évvel korábbihoz képest, most pedig kijöttek a különböző foglalkozásokra vonatkozó tavalyi átlagfizetésekről szóló adatok is – számolt be a Totalcar.

A szaklap szerint a pilóták a hajózómérnökökkel együtt képviselik a csúcsot, ebben a kategóriában ugyanis közel 1,2 millió forint volt a havi átlagbér, ez egyébként kimagasló, 29 százalékos emelkedést jelent 2021-hez képest.

Utánuk következnek a mozdonyvezetők: átlagos bruttó keresetük átlépte a 800 ezer forintos szintet, ami 15 százalékos növekedésnek felel meg éves összevetésben. A villamosvezetők átlagbére mindössze 14 százalékkal emelkedett, de így is meghaladja az 584 ezer forintot – írták. 

A buszsofőrok átlagosan 480 ezer forintot, a a teljes munkaidőben foglalkoztatott személygépkocsi-vezetők pedig bruttó 367 ezer forintot visznek haza. A lista legalján a kamionsofőrök állnak, náluk mindössze 327 ezer az átlagbér, de még ez is 20 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbihoz képest.

Exit mobile version